Kép: dieu-en-ligne.com
Az emberi személy központja a „szív”, mondhatjuk, a lelkiismeret: „az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében”, ahogy a II. vatikáni zsinat szépen magyarázza (Gaudium et spes, 16). Isten már a teremtéssel a szívbe írja a törvényt, melyet az ember Isten és a felebarát szeretetével teljesít. E belső törvény arra sarkallja, hogy szeresse és tegye a jót, s kerülje a rosszat. Ha nem engedelmeskedik lelkiismeretének, és enged a rossz kísértésének, már mélyen csíráznak a gonosz gondolatok és cselekedetek, belülről ered az erkölcstelenség, a házasságtörés, a lopás, a gyilkosság, az isteni parancsok megszegése. „A sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert” – tanítja Jézus a vasárnapi evangéliumban.
Sajnos hitünk tanítása szerint az ember szíve rosszra hajló, a bűnös kívánság rosszra visz, ahogy Szent Pál panaszolja vívódva: „Nem a jót teszem, amit szeretnék, hanem a rosszat, amit nem akarok” (Róm 7,19). E belső meghasonlottságból Krisztus kegyelme szabadít meg bennünket, miután a hit által megigazultunk.
Szentatyánk, Ferenc pápa írja programot adó buzdításában: „Az evangélium mindenekelőtt arra hív, hogy válaszoljunk Istennek, aki szeret és üdvözít minket, felismerve őt másokban, és kilépve önmagunkból, hogy mindenki javát keressük. (…) Minden erény a szeretet ezen válaszának szolgálatában áll” (Evangelii gaudium, 39).
Az Újszövetség törvényét Isten nem kőtáblákra vési, hanem a neki hittel megnyíló gyermekeinek hússzívébe írja. Mert a feltámadt Krisztus Lelke által Isten szeretete kiárad szívünkbe (Róm 5,5), tőle megkapjuk az istengyermekség kegyelmét, és most már Jézussal teljes bizalommal így fordulunk Istenhez: „Abba!, Édesapánk!” (Róm 8,14–16). Ha hittel kitárulunk neki, a Szentlélek újjáteremt bennünket, és így képesek leszünk szeretni Istent és testvéreinket.
