A biblia üzenete: A kertész
Eric Armusik: Jézus megkísértése (2011)

De mi történt az emberrel, hogy ez a jelenlét mégsem örömmel tölti el, hanem félelemmel? Elzárkózik, elrejtőzik Isten elől (1Móz 3,8–10), tagadva őt, nemlétéről, a nincsről gyártva elméleteket. Súlyos bűn történt. Szörnyű házasságtörés. Az ember a teremtő Istennel szemben összeállt annak ellenségével, a csábító, kígyóként bűvölő gonosszal, aki Istennél különb istenséggel etette, ámította (1Móz 3,1–5). A Teremtővel szakító, a kísértővel frigyre lépő, istent játszó, istenmajma ember „értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett” (trienti zsinat). Bizony igaz a babitsi gondolat: „és akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek”. A próféták sora hirdeti, hogy a bűnbe esett, az Istent elhagyó ember pusztító lény, aki Isten kertjét „kietlen sivataggá” (Joel 2,3), az áldás földjét átok-pusztává zülleszti (Ezek 36,35). E század pápái a fenyegető ökológiai válságról szólva – prófétai módon – ugyanezt tanítják: „Az ember szembeszegült a Teremtő terveivel, és a bűnt választotta. Az ökológiai válság ennek a választásnak a következménye” (Szent II. János Pál pápa). XVI. Benedek így látja ezt a kérdést: „A külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek.” Ferenc pápa Áldott légy kezdetű enciklikájában úgy fogalmazott: „Magunkat tesszük az Úr helyére, és azt gondoljuk, hogy korlátokat nem ismerve, lábbal taposhatjuk az általa teremtett valóságot.”
Ám amikor „túláradt a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). Isten Szabadítót küld, aki a „pusztaságot olyanná teszi, mint az Éden, és a sivatagot hasonlóvá teszi az Úr kertjéhez” (Iz 53,3). „Azon a napon, amikor minden bűnötöktől megtisztítalak benneteket, az elpusztított földet újra megművelik. Azt mondják majd: ez az elpusztult föld olyan lett, mint az Éden kertje” (Ezek 36,33–35). Ferenc pápa a már említett apostoli buzdításában azt hirdeti, hogy a megmeneküléshez, a katasztrófa elhárításához megtérésre van szükség: „A környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás” (217). A megtérés Jézushoz térés. Ő a bűn pusztította Éden szabadítója, újjáteremtője.
Jézust a Lélek ebbe a látszatra csillogó-villogó, vihogó, gyilkolászásokon szórakozó, a felszín harsány mocskában dagonyázó, haláltáncot járó, de a valóságban szánalmasan lepusztult, kő kövön világba vezeti (Lk 4,1). Oda, ahol az ördög uralja a terepet, ahol ő a hangadó, ahol „mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit elnyeljen” (1Pét 5). De ahol ő, az „ordító” az úr, ott minden pusztul, és minden puszta. A virágba borult mező is, az ámulandó jóság is, mert teljes a vakság. Sátáni szemüvegben a Nap is koromfekete. Ide, ebbe a sötét sivatagba vezeti a Lélek Jézust. Ez Jézus missziós terepe. A „Lélek nem a veszedelmek elől menti, hanem épp a veszedelembe űzi” (Dóka Zoltán), egyre beljebb és beljebb. Elérve Jeruzsálemet (Lk 4,9), a Golgotát, a koponyák földjét (Lk 23,33). Az elhagyatottság a szívéig hatol (Mk 15,34). „Átokká lett értünk” (Gal 3,13). Alászállt a poklokra, a halál birodalmába, és tovább. Szeretetből. De lehet-e átok-puszta az, ahol ekkora szeretet, a Szeretet van jelen? Az átok fája átváltozik az áldás fájává (Jel 22,3), az élet, az Éden fájává (Jel 2,7, 22,2.14). Mária Magdolna a feltámadt Urat a kertésznek, a kert őrének, gondozójának (Képúrosz) véli. Tévedés? Zseniális!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..