Giovanni Bellini: A színeváltozás, 1480,
Museo e Gallerie Nazionali di Capodimonte, Nápoly
„Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” (Lk 9,35) Ez a mondat máris elvezet minket a nagyböjt alapvető, legfontosabb felhívásához: „Térjetek meg, és higgyetek az Örömhírben!” (Mk 1,15) Nem hihetünk az evangélium Örömhírében, hacsak nem hallottunk róla. Figyelmes, készséges, odafigyelő hallgatás nélkül viszont hogyan is hallanánk meg? Pál írja: „A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából” (Róm 10,17). Hatalmas kihívás ez: ha valóban meghallom Isten szavát, akkor az változást is kell hogy jelentsen az életemben. Hallani Isten szavát még nem elég, de ha meghalljuk és szívünkbe fogadjuk azt, akkor maga az Örömhír fog megváltoztatni bennünket: mert meghallgattuk és mert hallgattunk rá.
Evangéliumi szakaszunkban azt olvassuk, hogy Jézus tanítványait félelem szállta meg. Hiszen „rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni” (Zsid 10,31). Ebben az állapotukban kapták az isteni felszólítást: hallgassanak, figyeljenek a Választottra, a Szeretett Fiúra. A megrémült, félelemmel terhelt, az isteni jelenlétet viselni nem bíró ember felemeli a tekintetét – és egyedül Jézust látja. Ha a halál sötét völgyében nincs okom félni, mert velem van ott is (Zsolt 23,4), akkor miért félnék a megdicsőülés hegyén, szemlélve Jézus isteni dicsőségét?
Nagyböjti utunkon megerősít bennünket a színeváltozás képe: íme, most van az alkalmas szent idő, hogy szabaddá és nyitottá váljunk hallgatni. Megteremteni és biztosítani a lehetőséget, hogy hallgassuk és meghalljuk őt. A félelem elvezethet a felismerésig, de tenni már csak azt leküzdve lehet: nyitottá és készségessé válni a változásra, elkezdeni a megtérést, az Istenhez, Isten felé fordulást.
Kezdeni azzal, hogy kutatom, vizsgálom, felismerem vétkeimet, eltévelyedéseimet, bűneim sorát, mellyel magamat állítottam Isten elé. Folytatni a bánat megélésével és kifejezésével, ahogy a Jézus-ima szól: „Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” Hallgatni rá, aki ezt mondja: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát” (Lk 12,32). És szeretni őt, hiszen a szeretet elűzi, kizárja a félelmet (1Jn 4,18).
Szentmisénk egyik nagyböjti prefációja így fogalmaz: „Kegyesen megadod hívő népednek, hogy évről évre a megtisztult lélek örömével várják húsvét szent titkának ünnepét.” Öröm tudni, hinni és vallani, hogy aki az Írás gazdagságában megszólít bennünket, erőt és kegyelmet ad nagyböjti gyakorlataink hűséges vállalásához. Hogy megéljük és megvalósítsuk azt, amire küld bennünket, hogy mi, akik belenézhettünk az ő fényébe, ne csupán belevakuljunk, hanem továbbsugározzuk azt.
