A biblia üzenete

„Tegyetek meg mindent, amit csak mond” – e szavakat választotta évfolyamunk diakónusszentelésünk jelmondataként. Így buzdítja a Szűzanya a „szolgákat” (diakonoi), akik Isten országának új tanúivá lesznek. Általában nem is gondolunk bele abba, hogy János evangéliuma még éppen csak elkezdődött, de ez Mária utolsó megszólalása a Szentírásban! Ő ezentúl is Fia közelében lesz, de már nem szólal meg többé. Talán ezért is hatnak olyan végrendeletszerű súllyal e szavai.
Sokszor úgy képzeljük el a Szent Család tagjait, mint akiket befalaztak, mint akik a világ zajától gondosan elkülönülve éltek. Ez a túldimenzionált, elérhetetlennek tűnő példaértékűség kimondatlanul is nehézkessé teszi követésüket. Merjük kimondani: ők is normális, hétköznapi emberek voltak, akiknek az életét a kegyelem még normálisabbá formálta, s akik nem eszméket kergetve bolyongtak e világban, hanem élték küzdelmes mindennapjaikat. Nem óvták lelkület beteges bezárkózottsággal az élet legcsekélyebb szennyétől is, hanem a kegyelem erejével felvértezve mentek a világba nap mint nap. Normális életet éltek, rokonaik, barátaik voltak, akiknek meghívására tudtak józanul szórakozni is: lám, ők is elmentek a menyegzőre!
A menyegző szövetségkötés, akárcsak maga az új szövetség Isten és népe között. A lakodalom fontos kelléke a bor, amelynek égető hiánya Krisztus beavatkozását sürgeti. Mária idejében észreveszi az egyre dagadó botrány gyökereit, s jelzi is ezt Fiának, akitől bár látszólag távolságtartó választ kap, mégis hiszi, hogy Jézus tenni fog valamit. Ezért szólítja fel a szolgákat, hogy teljesítsék, amit Fia parancsol. Az édesanya hite megelőzi a csodát.
„Mit akarsz tőlem, asszony?” – kérdez vissza Jézus. Mária segítséget kér a szégyenbe sodródó pár számára, Jézus azonban ezen túlmutató jelet készül adni csodájával. „Még nem jött el az én órám!” – mondja. Mária teljesen aláveti magát Jézus akaratának. Az „asszony” és az „óra” szavak majd visszacsengenek a kereszt alatt, ahol a beteljesedéskor elhangzik: „Asszony, íme a te fiad”; illetve: „attól az órától magához vette őt a tanítvány”.
A menyegzőn tüsténkedő szolgák már most Krisztust követik. Tanúk is egyben: tudják, ki tette a csodát, és erről nem hallgathatnak. Tudják, honnan van a bor, a Szentlélek működésének tagadhatatlan jele.
Jézus csodája elérte a célját: „Tanítványai hittek benne.” A csoda hitet ébreszt. Isten az ő Fiában „kinyilatkoztatta dicsőségét”, a jelenlévők válasza pedig az, hogy „hittek benne”. A kánai menyegző története nem egy, a körülállók elkápráztatására vagy a gyors és hatékony problémamegoldásra szolgáló beavatkozás leírása, hanem Jézus istenségére, vőlegény voltára mutat rá, aki jegyeseként szereti az Egyházat, és teljességre hívja, miként a bor is színültig betöltötte a kőedényeket. Édesanyja sem elsősorban egy szociálisan érzékeny asszony, hanem Istenszülő, aki Fia mellett van Kánában, de a mennyben is közbenjárónk és pártfogónk. Hallgassunk rá gyermeki szívvel, és tegyük meg, amit Jézus kér tőlünk!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..