A biblia üzenete

Szentháromság vasárnapján a liturgiában Máté evangéliumának utolsó bekezdését (Mt 28,16–20) olvassuk, amely több szempontból is különleges. Minden egyéb hasonló hely a Krisztus nevére történő megkeresztelésről (vö. Róm 6,3; 1Kor 1,13.15) beszél, ez az egyetlen szakasz az Újszövetségben, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történő hármas keresztségi formulát tartalmazza. Ez a sajátos hármas forma egy konkrét közösség, a szíriai Egyház hagyományát tükrözi, akárcsak az ugyanezt a formulát használó első század végi, szíriai szöveg, a Didakhé. A szíriai keresztények már feltehetően az evangéliumi megfogalmazás előtt is ezt a hármas keresztelési formát használták. S ez a helyi hagyomány néhány további újszövetségi szakasszal együtt a hármas-egy Isten belső viszonyait feltáró szentháromságtan szentírási hivatkozási alapjává válik. Egy konkrét keresztény közösség így kölcsönöz egyedi vonásokat az egész Egyház hagyományának.
Teológiatörténeti fontossága mellett a Máté-evangélium zárószakasza persze sokkal inkább krisztológiai és ekkleziológiai jelentőségű. Arra keres választ, hogy a Krisztusban hívő tanítványok hogyan maradnak kapcsolatban a Feltámadottal. Utalások és idézetek finom hálózatát hozza létre a szöveg, amellyel az egész evangéliumot még egyszer összefoglalja, s amelyből mind a belső hallgatók (a tanítványok), mind pedig a külső befogadók (az olvasók) megérthetik, hol van húsvét utáni életük, s egyszersmind az evangélium középpontja. A találkozás helyszíne, a galileai hegy a feltámadás angyalának üzenetét idézi emlékezetünkbe: „előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok” (28,7), valamint – az ugyancsak Galileában elhangzott – hegyi beszéd helyzetébe hozza a tanítványokat: „amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, tanítványai odamentek hozzá. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket” (5,1–2). Jézus ígérete – „Íme, én veletek vagyok mindennap” – az evangélium kezdetén hallott jövendölést idézi fel: „Íme, a szűz majd gyermeket vár, és fiút fog szülni, akit Emmánuelnek fognak nevezni, ami azt jelenti: velünk az Isten” (1,23). A Júdás nélküli tizenegy említése, valamint az, hogy „néhányan kételkedtek”, ismét a korábbiakban kialakított tanítványképet variálja. Jézus tanítványai között, sőt egy-egy tanítvány életén belül is mindig ott lesz a Galileai-tengeren viharba került apostolok kicsinyhitűsége és kételkedése is (14,31).
Miként folytatódjék tehát a tanítványok élete húsvét után? „Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek!” A tanítványoknak fel kell idézniük és hirdetniük kell Jézus hegyi beszédét, azt, amit az emberi társadalom átalakításáról, valamint Isten és ember kapcsolatáról mondott. A keresztségben és a tanítás újramondásában formálódik az új nép, az új Izrael, amelynek ölén pogányok és Izrael gyermekei megmutatják a világnak, mi mindent jelenthet Isten és ember kapcsolata. És azok, akik az evangélium zárósorait olvassák, vagy éppen Szentháromság vasárnapján egy-egy helyi egyházban meghallgatják azt, minden kicsinyhitűség és kételkedés ellenére ott találják magukat Galilea hegyén Jézus mellett, és felfedezhetik, hogy valóban velük van mindennap, a világ végezetéig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..