Az évközi idő utolsó vasárnapjain Jézus utolsó példabeszédeit halljuk Máté evangéliumából. A késlekedő, de végül mégis megérkező vőlegényről (Mt 25,1–13), az idegenből hazatérő és talentumainak befektetését számon kérő emberről (Mt 25,14–30), valamint az egykor álruhás, most pedig dicsőségesen érkező és ítélő királyról (Mt 25,31–46) szóló példabeszédek egyrészt az idők előrejelezhetetlenül és váratlanul bekövetkező végére tekintenek előre, másrészt viszont – az evangélium szerkezetét tekintve – nagyon is konkrét időben, a Jézus szenvedéstörténetét elbeszélő szakasz előtt hangzanak el. Két idősík, két értelmezési szint feszül bennük, a „még nem” és a „már most”, s e kettősségükkel példázzák a mennyek országa megjelenését. Előrejelezhetetlenül és váratlanul toppan be a történetekben a várt-nem várt Férfi, ugyanakkor – minthogy az elbeszélésben éppen a halálba indul, s a vele kapcsolatba került emberek mind meghozták a döntésüket – már be is toppant.
A vőlegény érkezéséről szóló példabeszéd belső hallgatói, azok a tanítványok, akik ott, az Olajfák hegyén kérdezték az Urat eljöveteléről (Mt 24,3), kettős helyzetben találják magukat. Így sejtik: ők a példabeszédbeli tíz szűz, ám még előttük állnak az események, még az ő döntésükön múlik, hogy a balgák vagy az okosak közé tartoznak-e majd. Meg is erősíti Jézus: „Virrasszatok hát, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!” (Mt 25,13). Ám a történet külső hallgatója, az olvasó már rég tudja, hogy abban a pillanatban, amikor a tanítványok az Olajfák hegyén kérdezték az Urat, már magával a Vőlegénnyel beszélgettek, már éppen lámpásukkal fogadták, már éppen – talán csak néhány nappal – ama utolsó vacsora menyegzős lakomája előtt álltak. S a balga szüzek már nem voltak velük, már meghozták rossz döntésüket.
Ezen a ponton a külső hallgató, az olvasó átkerül a belső hallgató szerepébe. Miközben olvassa Jézus mondatait a jövőről, arra kell rádöbbennie, hogy már most a döntés pillanatát éli meg. Hogy nem a jövőben kell felkészülnie arra, hogy egykor majd okosnak és bölcsnek bizonyuló döntést hozzon, hanem szinte már döntött. Hogy a meztelenben, az éhezőben, a menekültben érkező király nem a jövőben fog szembejönni vele, hanem már el is ment mellette városainak terein, autópályáin és útjain. Hogy a kapott szeretet talentumnyi mennyiségét nem holnap vagy holnapután kell elvinnie befektetésre, hanem épp most kellene elszámolnia a haszonnal. Hogy a lámpaolaj beszerzésére nem holnap, a hétvége elmúltával vagy a jövő héten kellene majd sort kerítenie, hanem már éppen kialudt lámpája miatt kapkod, táskájában keresgéli azt a bizonyos fiolát az olajjal (Mt 25,4).
És hogy már most ott van, karnyújtásnyi távolságra, az utolsó vacsora menyegzős lakomájától.
