A Bibi-sapkás lány

November 22. jeles nap a magyar fotográfia történetében. Népes rokoni és szakmai közönség előtt ekkor nyitotta meg Csorba Csilla fotótörténész a tehetségéhez, életműve értékéhez képest még nem igazán ismert Kárász Judit kiállítását egy olyan, sokáig egy kis, fekete dobozban rejtőző tekercs-kincsestárból, amelynek anyagából addig csupán 1-2 tekercs került a közönség elé. Mégpedig 1987-ben, amikor az Iparművészeti Múzeumban életművének első számú kutatója, Bajkay Éva rendezett kamarakiállítást az 1912-ben Szegeden született, s 1977-ben Budapesten elhunyt művésznő alkotásaiból. Munkáinak értő elemzője volt egy Tiszatáj-beli publikációjában Csaplár Ferenc, s ugyancsak fontos közleményekben Albertini Béla és Kincses Károly is.
Életművével behatóan és nagy szeretettel foglalkozik továbbá unokaöccse, Lányi Pál családkutató, Szeged múltjának egyik (bár a fővárosban élő) rangos helytörténésze s Szabó Magdolna, e mostani tárlat elkötelezett és ihletett kurátora.
Kárász Judit mindössze hatvanöt esztendőt élhetett meg, sokszor megtört, mégis impozáns pályaívvel. 1930-as szegedi érettségije után először Párizsban tanult, 1931–1932-ben pedig az 1919-től 1933-ig működő Bauhausban, ahol mestere Walter Peter­hans volt. Ezt a művészeti-iparművészeti közösséget (is) Hitler előretörő uralma fojtotta meg. Judit a külföldi utazásokkal párhuzamosan már 1932-től tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, ahol baráti kapcsolatot ápolt Radnóti Miklóssal, Buday Györggyel és Baróti Dezsővel. (E sorok írója az utóbbitól hallott először Kárász Juditról, Szegeden végzett irodalmár-művészettörténész anya gyermekeként.) A Kárász-tárlat nagytermének ötletes, változatos anyagú asztalán Buday kalligrafikus betűivel a következők olvashatók: „1933. augusztus 26. – szeptember 10. A kicsi Juditnak, a nagy siker szerény emlékéül.” Ez a néhány szó Kárász Judit első és életében egyetlen hazai tárlatára utal, amelynek címe Városból
tanyára 15 km volt, s a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma rendezte meg, a Kárász utcában. A Bauhaus megszűnése után Kárász Judit Berlinben és Kölnben dolgozott. 1935-ben Dániában, Born­holm szigetén telepedett le. Tíz évet élt itt, fizikai munkát végzett, majd kézi szövést tanult, s ebből tartotta fenn magát Koppenhágában 1945-től. Négy évet töltött itt, aztán 1949-ben a hazatérés mellett döntött. Művészetében az első dániai korszaka hagyott igazán nyomot, valószínűleg azért is, mert Born­holm egész Dánia legkellemesebb, jóformán – ha lenne ilyen – skandináv mediterrán tájegysége.
S éppen írásom e pontján ideje megmagyaráznom szokatlannak tűnő címadásom történetét. A már említett kiállítási terepasztalon több nyári felvétel látható a művésznőről, köztük kettőn fehér pettyes, valószínűleg piros sapkát visel. Erről pedig ki más juthatna az ember eszébe, mint a világhírű dán írónő, Karin Michaëlis kedves, furfangos, minden vészhelyzetből kikecmergő hősnője, a hasonló fejfedőt viselő Bibi? De az irodalmár szemlélőknek eszébe juthat Elliott Arnold gyönyörű regénye, A virrasztás éjszakája is, amely a dán történelem egy nagyon hősies napját és éjjelét idézi fel, amikor az ország minden zsidó lakosát átmenekítették Svédországba, s így a holokausztnak nem volt, nem lehetett dán áldozata. Végül, e fájdalmas téma oldásaként, felidézhetjük még Erich Kästner Koppenhágában, a még baráti és békés dán–német szomszédság éveiben játszódó regényét, Az eltűnt miniatűrt is.
A december 23-áig nyitva tartó kiállítás (helyszín: 1092 Budapest, Ráday utca 47., 2B Galéria) minden munkanapon 14-től 18 óráig várja a látogatókat. Az itt látható, főleg Dániába, s csak egy-két epizód erejéig Németországba vagy éppen Lengyelországba vezető anyagra maradéktalanul igazak egy neves szegedi fotóművész, Dömötör Miklós szavai: „A női fotográfusok a maguk speciális látásmódjával gazdagították a fotóművészetet és ezen keresztül valóságlátásunkat.” Kárász Judit esetében ez – szociofotóshoz illően – egyfajta puritán szépségű táj- és állatábrázolást, másfelől egész­séges humorról és gyermekszeretetről tanúskodó, csöppet sem mosolyalbum-szemléletű gyermekfotókat jelent. S egy olyan, egységes és pontos Bornholm-képet, amelynek nyomán, legalábbis nagyon remélem, sokan indulnak útnak Dániába. Ennek megvalósításához hozzájárulhatna egy magyar–angol nyelvű fotóalbum, az életmű javát kínálva. Ez nem csupán főhajtás, de egyúttal jóvátétel is volna a Múzeumok Országos Központja, majd az Iparművészeti Múzeum tárgyfotósaként eltöltött, az alkotói tevékenységtől megfosztott, képletesen is fekete dobozba zárt esztendőkért. Amelyekben a Dániában leélt hosszú időszak mellett nyilván szerepet játszott az is, hogy Kárász Judit osztályidegen volt, mert jómódú polgárcsaládból származott.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..