A betegség értéke
Fotó: Bódi Viktor

 

Laczkó Zsolt már előadása elején kifejtette, hogy kórházlelkésznek lenni más, mint a megszokott papi munka: nehéz szolgálat, mégis természetes és szeretettel végzett napi feladat, hiszen ő nem felülről „ereszkedik le” a betegekhez, hanem sorstársként lép melléjük. Laczkó Zsolt elmondta, többszörös hangszalagműtétje miatt maga is „gyakorlott kórházlakó”.
Munkája során gyakran tapasztalta, hogyan lehet méltósággal hordozni az élet nehézségeit. A betegséget, a fájdalmat, a szenvedést tekinthetjük „rablónak”, amely elveszi a javainkat, de fogadhatjuk vendégként is. A betegségben, a szenvedésben minden ember Cirenei Simon lehet, aki segít Jézus keresztjét hordozni.
Kutatások bizonyítják, hogy a tények csupán tíz százalékban határozzák meg az embert, a többi kilencven százalék e tényhez való viszony, hozzáállás kérdése. Tévhit, hogy az a legfőbb jó, ha valaki mindenféle szempontból jól van. Az ember számára a legfőbb jó az üdvösség, az öröklét. A betegség és az egészség is csupán a földi élethez kötődő állapot. Ezt a kútban élő béka és a kút kávájára szálló pacsirta történetén keresztül szemléltette Laczkó Zsolt. Nem mindegy, honnan nézzük a világot – hangsúlyozta a kórházlelkész. – Ha önző vagyok, és csak befelé nézek, a betegség lehet tragikus, drámai, bele is pusztulhatok. Ám ha a kút kávájára repülve szemlélem a világot, a betegségen túl is látom azt. Ha a rosszal találkozunk, ne azt kérdezzük, miért, hanem azt: mi a célja, mit tanulhatok általa? Klaus Brenner szerint az vagy, amire vagy akire nézel. Ha önző módon csak magunkra tekintünk, az maga a pokol: a magány pokla. Emberi nagyság, a lélek magasabb szintű ereje kell ahhoz, hogy felül tudjuk múlni önmagunkat. Az ember tiltakozik a betegség, a szenvedés, a halál ellen. Szeretné kitörölni ezeket az életéből, de nem lehet. Jézus életében is jelen voltak e nehézségek, pedig ő nem követett el bűnt. Kínszenvedése és halála volt élete legintenzívebb időszaka: ezt hívjuk megváltásnak. Emelkedettség, különleges lelkierő kell ahhoz, hogy a betegség, a fájdalom órájában azt tudjam mondani: „Legyen meg a te akaratod!”
„A világban jelen van a rossz. Ám ha belső békével elfogadom a rám eső részt, akkor azzal a rosszat kiiktattam a világból, és át tudom formálni jóvá – hangsúlyozta Lackó Zsolt. – Hősiesen hordozva keresztemet felajánlhatom azt például a családtagjaimért. Ha csökken a rossz, növekszik a jó, s így, Krisztus munkatársaként, jobbá tehetem a világot. Ha képes vagyok a keresztet belső békével hordozni, az nem elszigetel, hanem kapukat nyit meg előttem: önmagam felé, mások felé és fölfelé. Istent is jobban fogom érteni, ha már átmentem a szenvedésen” – hangsúlyozta a kórházlelkész.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye