Jézus akkor is kíméletlenül ellenáll, ha csak egy hajszálnyira is veszélyeztetve érzi hivatása – az Atyától való küldetése – teljesítését. Ezeket a helyzeteket kísértésként éli meg. Ezek nem ellenségei felől érkeznek, ők ugyanis nem tudják megkísérteni, mert nem megfélemlíthető és nem megvehető. Ezeket a kísértéseket Jézus azoktól szenvedi el, akik a legközelebb állnak hozzá. Gondoljunk csak a tizenkét éves fiát a jeruzsálemi zarándoklaton elvesztő, halálos aggodalmat megélő Máriára és Józsefre. A „gyermekem, miért tetted ezt velünk?” kérdésre kemény a válasz: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyáméiban kell lennem?” Ugyanilyen a kánai menyegzőn a bor fogyása miatt aggódó Mária figyelmeztetése: „Mi közöd nekem és neked ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám.” Amikor Péter a szenvedéstől óvja Jézust, szintén kegyetlen az elutasítás: „Távozz tőlem, sátán, botránkoztatsz engem.” Ami megdöbbentő, hogy szeretteiben e szavak nem sértődést, eltávolodást eredményeznek, ellenkezőleg: mint a beteg a fájdalmas, de sikeres beavatkozás után az orvosához, úgy ők Jézushoz közelebb kerülnek, hitük és bizalmuk erősebbé válik. Mária a tizenkét éves Jézus szavait nem kitörölni akarja szívéből, hanem őrizni, forgatni, fontolgatni szüntelen. A „figyelmeztető” szavak után Mária fia iránti különös bizalmát nyilvánítja ki azzal, hogy biztatja a szolgákat: „Amit mond, azt tegyétek meg.” És Péter? Vajon ő hátat fordít Jézusnak a kemény szavak után? Jottányit sem tágít tőle. De Jézusnál ugyanazt figyelhetjük meg, mint szeretteiben. A kemény szavakat nem eltávolodás követi, hanem az ellenkezője. Nagyobb bizalommal van irántuk, mint előtte, rájuk bízza magát. Rábízza magát megtisztult szeretetükre, szeretetükben az Atya szeretetére ismer. A tizenkét éves Jézus Máriával és Józseffel tart Názáretbe, ahol harmincéves koráig nekik engedelmeskedve éli meg az Atyának való engedelmességet. A kánai menyegzőn a násznagy élete legtüzesebb borát kóstolja. Pétert pedig magával viszi e fájdalmas dialógus után a színeváltozás hegyére, hogy rábízza a megdicsőülés evangéliumát.
A lányáért könyörgő, tiszta hitű kánaáni asszony is ebbe a sorba tartozik. Ugyanaz játszódik le közte és Jézus között, mint ami Mária és Jézus vagy Péter és Jézus között. Az elutasítás után az asszony „nem leverten távozott” (vö. Mk 10,22), hanem naggyá nőtt hitében, és e hitben Jézus boldogan ismeri fel az Atya vonzását (Jn 6,44), ezért végül rábízza magát az asszony akaratára: „Legyen akaratod szerint” (Mt 15,28). A kezdeti ridegségben itt is felfedezhető Jézus hivatásféltése. Azt a hivatását érzi veszélyeztetve, hogy „Izrael háza juhainak” küldetését beteljesítse. Azt a küldetést, amiért Isten szeretetében Izraelt kiválasztotta, hogy Isten fiaként (MTörv 14,1), szolgaként szeretetáldozattá legyen „a világ életéért”, ahogy erről Izaiás próféta ír az Isten szenvedő szolgájáról szóló négy énekben. Jézus ezeket mind magára vonatkoztatja (Lk 24,27; Jn 4,6). A Jeruzsálemből érkezők részéről gyilkos elutasításban volt része (Mt 15,1–12), a „kananeus” világból érkező viszont feltétlen hittel követi és borul elé. Neki mégis Jeruzsálemet kell választania (Mt 16,21), „a világ életéért” (Jn 6,51).
