Fogyhatatlan világosság

Ugyanakkor a közelgő éjjel a test felfrissülését ígéri, az álom órái engedik, hogy letegyük a nap gondjait. A mai ember számára ez különösen fontos döntés, hiszen legkönnyebben az alvás óráiból csippentünk le saját és mások pihenésének rovására, hogy más fontosabbnak tűnő dolgokra időt találjunk.

A nyugovóra térő ember a napvilágból az éjszakába átlépő univerzumban saját útját is felismeri, amely tévedhetetlenül tart végső célja, a halál felé. Ez a cél pusztán emberi szempontból a sötétség birodalma, az árnyékvilág, az az ismeretlen föld, ahová az átmenet annyi kérdésen, félelmen, ellenálláson és szenvedésen keresztül vezet. De a nagy, végső nyugalom ígérete is megcsillan itt. Ezért hordozhatja az ember a kettős várakozását a régi magyar lefekvés előtti imádság: Ám én, Uram, úgy megyek ágyamba, mintha mennék gyászos koporsómba…

A nap utolsó imádsága így lesz a keresztény ember számára a számvetés pillanata is. A kompletórium egyik legfontosabb része éppen ezért az imaóra elején tartott lelkiismeret-vizsgálat. „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött” (Ef 4,26), kéri az apostol. Isten elé tesszük, neki visszaadjuk mindazt, ami neheztelés, harag formájában társaink ellen fordít, és a békét keressük, mielőtt szemünk lehunynánk. Nem egy szerzetesközösségben ilyenkor végzik az úgynevezett capitulum culparumot. Ennek keretében megvallják egymás előtt a közösség és egymás ellen a nap folyamán elkövetett botlásokat.

A  lelkiismeret-vizsgálat az elengedés és a bizalom gesztusa is: idáig tartott, amit a nap folyamán mi megtehettünk. Elengedjük a nehézségeket, a befejezetlenségeket, és annak kényszerét, hogy nekünk kell itt és most megoldanunk a feladatainkat. Mindent Isten kezébe teszünk vissza, azzal a hittel, hogy pihentében is megad minden áldást annak az Úr, aki szeret (Zsolt 126,2). Éppen ezért a hála is szót kaphat, az élet egy újabb napjáért, amelyet, így vagy úgy, de Isten üdvözítő jelenlétében élhettünk. Nem véletlen, hogy az eredetileg használt három kompletóriumzsoltár (4, 90, 133) mindegyike ezt a hangot üti meg: Békében fekszem le és el is alszom, mert egyedül csak benned találom nyugalmam, Uram (Zsolt 4,9).