Sírkamra – nagyközönség nélkül


A Rózsakertben korábban vendéglátóhely működött, ma a pécsi székeskáptalan tulajdonában van. Bérlője a Pécsi egyházmegye, amely a kerthelyiség újranyitását tervezi, ezért kezdett átépítésbe. A római korban Sopianae néven ismert város bővelkedik bemutatott és még feltáratlan műemlékekben, az érintett területet is kiemelten védett lelőhelyként tartják nyilván, így az építkezés csak régészeti felügyelet mellett kezdődhetett el 2010 nyarán. A feltárást a Janus Pannonius Múzeum régésze, Tóth Zsolt vezette. Hamar kiderült, hogy a lelet jelentősége a méltán híres pécsi sírkamrákéhoz fogható. Előkerült az ókori város északi temetőjének második, háromapszisos épülete, de találtak még korábbra datálható római kori cölöplyukakat és gödröket, illetve egy középkori lakóépületet is. Idén nyárig összesen kétszáztíz négyzetmétert tártak fel, ezáltal a temetői épület nagy része kutathatóvá vált.

A múzeum tájékoztatása szerint a háromkaréjos ókeresztény kápolna, amely egy felszín feletti kápolnából, valamint föld alatti kriptából áll, 380 és 420 között épülhetett. Mérete és felépítése alapján nem családi sírbolt, hanem a közösség szempontjából különösen fontos személyek, püspökök vagy mártírok nyughelye lehetett. Ez azért jelentős felfedezés, mivel korabeli szokás szerint a temetőkben a sírok egy központi temetkezési hely, például mártírsír köré csoportosulnak, de a Pécsett feltárt sírhelyek között ehhez hasonlót eddig nem találtak. Ezt a központi szerepet tölthette be a most feltárt Cella Trichora. A várakozásokkal ellentétben a falakat nem díszítik freskók, pedig sokak szerint ez felgyorsíthatná a munkálatok folytatását. Tóth Zsolt véleménye szerint a tudományos szempontból kiemelkedő jelentőségű leletet a nagyközönség elé kellene tárni. Erre azonban a közeljövőben nem kerül sor, mivel a méltó bemutatás százmilliós nagyságrendű költségeit jelenleg senki nem tudja vállalni. Az ásatás vezetője abban reménykedik, hogy később, pályázati forrásból megoldható lesz a teljes feltárás. Addig viszont az épületet állapotának megóvása érdekében visszatemetik, mint korábban a ma már mindenki számára látható Cella Septichora esetén. A visszatemetést augusztus közepére fejezik be.

Fotó: Tóth Zsolt

(BMMI Janus Pannonius Múzeum)
 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .