Sírkamra – nagyközönség nélkül

Visszatemetik a különleges pécsi emléket

Egyelőre mégsem lesz új régészeti látványossága Pécs városának, legalábbis a felszínen, ugyanis a helyi Rózsakert területén megkezdett ásatás során feltárt római kori épületegyüttes visszatemetése mellett döntöttek az illetékesek.

„A szépség menti meg a világot”

Egyházi tárlatvezetés Munkácsy Krisztus-trilógiájánál

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében ez év márciusában indult útjára a Magyar Nemzeti Galériában az Egyházi tárlatvezetés Munkácsy Krisztus-trilógiájánál elnevezésű rendezvénysorozat. A hat alkalom mindegyikén egy-egy neves egyházi személyiség elmélkedését és vezetését követhettük figyelemmel, majd ismert művészek zenei közreműködését élvezhettük.

Hitből épült

II. János Pál szobra Szentendrén

A szentendrei Péter-Pál plébániatemplom előtti Szent Erzsébet téren avatták fel június 29-én Boldog II. János Pál legújabb szobrát. A hat éve elhunyt és idén május 1-jén boldoggá avatott pápa töretlen népszerűségét és tiszteletét bizonyítja az a tény is, hogy csak hazánkban számos műalkotás és immár egy fővárosi közterület is őrzi emlékét.