A házasság misztériuma című kötetben sok olyan mondatot olvastam, amely rávilágít arra a csodára, amit egy férfi és egy nő holtig vállalt köteléke jelent. A házasság sírig tartó kapcsolat, s mint ilyen, talán a szülő-gyerek viszonynál is szövevényesebb, s amíg tart, talán erőteljesebb is. Két önálló személyiség, két „egyedüli példány” – mint Kosztolányi Dezső írja – találkozik, s kapcsolatuk arra példa, hogy az ember egyedül semmi; ahhoz, hogy valódi énje kibontakozhasson, egy másik ember szeretete szükséges. A kulcsszó tehát a szeretet. Mint oly sok emberi kapcsolatban. Mike Mason célja az, hogy feltárja a házasság és a keresztény hit közt fennálló erőteljes összefüggéseket. Ezt bibliai ihletéssel, nagyon rokonszenves módon teszi. Megkapó – sokszor megható – őszinteséggel idézi föl feleségéhez fűződő érzéseit, s nem titkolja azt sem, hogy számára e titok nyitja valahol fennebb keresendő… És persze a társban… Mason a „Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat” bibliai igét idézi, majd hozzáteszi: „Ez az éleződés fájdalommal jár, önnön tompultságunktól csak bizonyos kínok árán szabadulhatunk. (…) Az egész világ magán viseli a szeretet munkálkodásának keze nyomát, ám a legfényesebb, legtisztább élek épp a hitvesi szövetség e sajátos tüzében edződnek. Mert állandóan egymás fénykörében állunk, s csakis a másokból sugárzó fény képes felfedni: valójában kik vagyunk.” Ne féljünk e fénytől és a szeretet erejétől!
(Mike Mason: A házasság misztériuma. Harmat Kiadó, Budapest, 2011. 196 oldal, 2900 Ft)
