Amikor a szerzeteseket és a korszerű közösségi tájékoztatást együtt említjük, mindig tapasztalható némi hitetlenség, mintha ezt a kettőt nem lehetne összeegyeztetni. Sokan meglepődnének azon, mennyire korszerű álláspontja, sőt milyen kiváló eredményei vannak a szaléziaknak a média és a kommunikáció terén. A rendalapítójuktól örökölt hagyomány szellemében jelen vannak az élet ezen területén is, hiszen Bosco Szent János a misszió elsődleges területének tekintette a kommunikációt. A szaléziak azt vallják, hogy a Don Boscó-i megelőző nevelési módszer gyakorlatát a „digitális kontinensen” is meg kell valósítani. Isten szeretete, jósága egyre inkább nélkülözhetetlen a világhálón, mert ott is ugyanúgy élnek gazdagok, szegények, hitetlenek és hívők. A virtuális valóságban is meg kell ezt tenni, ahol a fiatalok jelenleg nagyon sok időt töltenek el. Ott is tanúskodni kell Isten művéről, és át kell adni az Istenbe vetett hitet.
 |
|
„Európában gyönyörű templomok vannak, de a fiatalok nincsenek a templomokban, hanem a számítógép előtt ülve a világhálón barangolnak. Ha ez a helyzet, akkor nekünk ott kell találkoznunk velük” |
Don Filiberto elmondta, hogy a szülei az igazi példaképek számára, akik valóban a Don Boscó-i értelemben vett jó keresztények voltak: tizenhárom gyermeket neveltek fel, akik a mai napig támogatják egymást. Egyetemi tanulmányainak egy részét a római Pápai Szalézi Egyetemen végezte kommunikáció szakon. Hazájába visszatérve ifjúságpasztorációval, majd a szalézinak készülő fiatalok nevelésével foglalkozott. Mexikó Guadalajara tartományának volt a tartományfőnöke, amikor a rendfőnök visszahívta Rómába.
– Nagyon nehéz volt elhagyni Mexikót – emlékezik vissza –, sok barátom volt ott, és tartományfőnökként nagy terveket szőttem. Valódi háború dúlt bennem: veszekedtem Istennel, hogy miért tesz olyat, ami nekem nem tetszik. Persze végül igent mondtam, mert Isten jobban tudja… – de voltak nagyon nehéz pillanatok.
Hogyan lehet összeegyeztetni a szerzetességet és a korszerű közösségi tájékoztatást? – kérdezem. – A közösségi tájékoztatásban és a médiaügyekben is mindig arra törekszem, hogy felismerjem és végbevigyem Isten szándékát – mondja.
– Néha ez mértéken felüli feladatnak tűnik. A fő célom az, hogy a rendtársak megértsék: új helyzetben, a kommunikáció új szintjén vagyunk. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül új dolgokat kell kitalálnunk a közösségi tájékoztatásban, hanem új életmód kialakítására van szükség, amely illeszkedik a technikai civilizáció viszonyaihoz. Szükség van olyan szaléziakra, akik missziós lélekkel tesznek tanúságot a digitális korszak fiataljai között – és nagyon lényeges, hogy milyen módon kommunikálnak velük. Európában gyönyörű templomok vannak, de a fiatalok nincsenek a templomokban, hanem a számítógép előtt ülve a világhálón barangolnak. Ha ez a helyzet, akkor nekünk ott kell találkoznunk velük.
 |
|
Az egyház jelen kíván lenni a mindennapokban (A képen középen Simon Joseph Manjooran Chummar magyarországi tartományfőnök, bal oldalon Filiberto González atya) |
A kommunikáció nem korlátozódik információközlésre, hanem párbeszédes, interaktív valóság. XVI. Benedek pápa és a rendfőnökünk is állandóan azt mondja, hogy kommunikáljunk, evangelizáljunk a neten. Minden tartományban arra törekszünk, hogy a fiatal szerzetesek kommunikációs képzést is kapjanak, és tanulékony lélekkel készüljenek erre a fajta evangelizálásra is.
Ez az új kultúra új lehetőségeket rejt magában, de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a személy a legfontosabb, nem a technika. A médiával és a kommunikációval foglalkozók jól tudják, hogy mindig lépést kell tartaniuk a technikai fejlődéssel, ismerniük kell a legújabb eszközök használatát, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezeknek az embereknek nemcsak műszaki továbbképzésre, hanem nagyon erős és célzott hitbeli képzésre és lelki megerősítésre is szükségük van ahhoz, hogy helyt tudjanak állni. Folyamatosan fejlődnünk kell, egy dolog azonban mindig változatlan marad: a feladat, hogy a hitünket kommunikáljuk.
– Akik nem fogadják el a korszerű közösségi tájékoztatás kínálta lehetőségeket, azok számára mivel érvel? – vetem közbe. – Sok idősebb rendtárs azzal hárítja el a korszerű közösségi tájékoztatás vívmányainak használatát, hogy ők már túl öregek hozzá, nem tudják megtanulni – árulja el. – Ám nincsenek kiváltságosok: mindenki számára egyenlők a feltételek. Erre van egy kis történetem. Amikor elhagyni készültem Mexikót, elbúcsúztam beteg, hetvenkilenc éves édesanyámtól, jól tudva: nem biztos, hogy találkozunk még. Megígértem neki, hogy jelentkezni fogok, de előre tudtam, hogy levelet írni valószínűleg nem lesz időm. Alig két hete lehettem Rómában, amikor az e-mailjeim között megláttam egy addig ismeretlen feladót: Annamaria volt a neve, akárcsak édesanyámé. Tanakodtam magamban egy percig, hogy vajon nem vírus-e, de végül kinyitottam. Kiderült, hogy az édesanyám írt! „Nagyon furcsa számomra ez az egész, mert még soha nem írtam emailt, de megtanultam, mert szeretlek” – fogalmazott. Ez a szeretet az, ami emberré tesz bennünket: szeretetből megtesszük azt, amit még soha, és belépünk egy olyan világba, amely sokak szerint irreális és csak virtuális. A virtuális világ valóság, nem elmélet, valós személyek kapcsolatát jelenti, és a szeretet éppen úgy jelen van benne, mint a hétköznapi valóságban. Az egyház továbbra is jelen kíván lenni a mindennapokban, ezért megpróbál evangelizálni és újraevangelizálni a „digitális kontinensen” is.
– Ön hogyan van jelen a virtuális világban? – kérdezek rá. – Sokan kérdezik, miért nem írok blogot, de a rengeteg utazás és sok egyéb kötelezettség mellett rendszeres bejegyzésekre nem volna időm. Viszont közeli munkatársaimmal havonta kiadunk egy digitális hírlevelet, és sok e-mailt is kapok, amelyekre mindig igyekszem válaszolni. Ez nem kis teljesítmény, főleg amikor komoly témákról van szó, amelyeken alaposan el kell gondolkodnom. Sokan akarnak kapcsolatba kerülni velem, olyanok is, akikkel soha nem találkoztam személyesen. Lehet, hogy nem mindig értünk egyet, de kitárjuk a szívünket egymás felé.
Fotók: Lengyel Erzsébet
