Ősidők óta valljuk, hogy ez a liturga keretein belül történő felidézés nem az emberi psziché emlékezése csupán. Isten tettei – melyekkel szabadulást, támogatást, erősítést adott övéinek – a felidézés misztikus közösségében részt vevőknek, a hívő népnek ma is szabadulást hoznak, támogatást és megerősítést adnak. Mi, akik az új és örök szövetség áldását hordozó nép gyermekei vagyuk, felelősséggel tartozunk embertársaink iránt: nem tarthatjuk meg magunknak a kincset, amelyet Istentől kaptunk, hírnökké és tanúságtévővé kell válnunk. Az Ige ugyanis nem csupán letűnt idők dicső eseményeire, de még csak nem is pusztán a jelen élet épségére, hanem egy beteljesedés ígéretét hordozó örök isteni jövőre irányítja figyelmünket. Figyelmünket és szabadságunkat hozzáköti az isteni jövő ígéretéhez, állandóságot, kitartást és bölcsességet teremve az elköteleződők szívében. Noha kétségtelen, hogy Isten sokféle úton kinyilatkoztathatja magát, és nemegyszer megtörtént már, hogy egyszerű gyermekei szívébe is az egyház egészét megújító megvilágosodást adott. Ennek ellenére Jézus megbízását teljesítve az egyház sosem engedte, hogy az Ige önkényes értelmezés tárgya legyen, az Ige magyarázását és értelmezését minden korban az apostoli tekintélyhez kötötte. A puszta emberi okoskodás természetesen igen szoros korlátok között tartaná istenismeretünket. Isten ezért nem hagy bennünket magunkra a szavak halmazával. A Lelket küldi segítségül, hogy amit meghirdetnek nekünk, azt meghalljuk, amit hallunk, azt megértsük, és amit megértettünk, azt életté is váltsuk. Így hoz az elevenítő Szentlélek új világosságot szívünkbe, így erősödnek fel Isten kegyelmi adományai bennünk az egész egyházi közösség javára a világ életéért. Az Ige és az Eucharisztia elválaszthatatlan belső egységben van egymással. Az Ige meghirdet, a Misztérium megad és teljessé tesz. Hit nélkül az Eucharisztia is csak kenyér és bor. Hiába tudjuk mi, hogy a konszekrált adomány isteni erőforrás és táplálék, sőt maga Krisztus, a Feltámadott. Az avatatlanul közeledő csak kenyeret s bort lát, és legjobb esetben is hatástalanul venné magához a szentséget, rossz esetben pedig kárhozatára. Isten Igéjét napról napra olvassuk a liturgiában. Még mielőtt a megszokás elaltatná szívünket, fogadjuk azt éber, figyelmes szívvel.
