Isten ajándékait ne zárjuk páncélszekrénybe

Fotó: Merényi Zita

 

Tisztelt vendégek, Krisztusban kedves testvérek!
Köszönöm szépen a meghívást. Miközben a mai beszédemre készültem, a keresztény Magyarország egyik nagy kincsét fedeztem fel: a Szent Mártonhoz kötődő, hűséges, ősi tiszteletet.
Szent Márton több mint ezerhatszáz éves tisztelete nem csak Magyar­országon virágzik. A világ más részein is ismerik, tisztelik Mártont. Kevés szentről mondható el, hogy ilyen hosszú ideig tisztelték, s teszik ezt ma is, szerte a világban.
Szent Márton egyike azoknak a magyaroknak, akiknek a hatása, kisugárzása jóval meghaladta korát és országát. Ezért ma hálát kell adnunk. Szent Márton tisztelete építi Isten iránti szeretetünket és a vele való kapcsolatunkat. Isten csodás dolgokat tett Szent Márton életében, és apró csodákat szeretne tenni a mi életünkben is.
Ferenc pápa kitartóan hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a keresztség szentségéből fakadóan minden megkeresztelt ember missziós tanítvány. A keresztség szentsége új teremtményekké formál minket Krisztusban, de ez a kegyelem még nem jelenti a történet végét. Isten és az ember közös története igazán itt kezdődik. A Szentatya figyelmeztet bennünket: a kegyelem ajándék, de felelősség is. Felelősség, hiszen tanúságtételre hív meg minket. Aki ma tanúságot szeretne tenni Krisztusról, annak el kell hagynia a komfortzónáját, el kell felejtenie a saját kényelmét, és ki kell lépnie az utcára. Embertársaink csak így tudják észrevenni, hogy közöttünk él Isten, aki a mi szerető, irgalmas és megbocsátó Atyánk.
A kegyelmet és Isten sok más ajándékát nem azért kapjuk, hogy jól elrejtsük mások elől és egy biztonságos, zárt helyre tegyük. Nem szabad bezárni ezeket egy tűzálló és feltörhetetlen páncélszekrénybe, mint az ékszereinket, a pénzünket és egyéb értéktárgyainkat. Isten jelenlétét, a kegyelem valóságát, a fentről kapott kincseket hirdetnünk kell szavakkal és tettekkel. Ezek nem elzárhatóak…
Mindenki számára ismerős Szent Márton életéből az a jelenet, amikor megosztja a koldussal a kabátját. Mártonnak ez a gesztusa több száz éven keresztül inspirálta és ma is arra szólítja a keresztény közösséget, hogy nincs mire várni, el kell indulni a szegények felé. A szegényekben, a föld kicsinyeiben meg kell találnunk és tisztelnünk kell Krisztus arcát.
Isten kegyelme jelen volt Szent Márton életében, küldetésében. Személye Isten különleges ajándéka a magyar népnek. Őt a Szentlélek formálta magyar földből, magyar gyökerekből.
Szent Márton tisztelete több mint 1600 éve jelen van a Katolikus Egyházban. Nemcsak Magyarországon tisztelik, hanem Lengyelországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Finnországban is.
A protestáns reformátor, Luther Márton a Márton nevet kapta a keresztségben, s a szokással ellentétben egyes protestáns templomok szintén a Márton nevet viselik. Szent Mártont az óceán másik partján, Mexikóban, Kolumbiában és az Amerikai Egyesült Államokban is ismerik és tisztelik. Egyes országokban a tábori lelkészség, a katonaság védőszentje.
Nagyszerű szentet kaptunk az ő személyében, akit évszázadok óta tisztelet övez. A történelem során ugyanakkor sajnos voltak olyan pillanatok is, amikor Szent Márton személye áldozatul esett különböző aktuálpolitikai érdekeknek. Gondoljunk például a XIX. század Franciaországára. Bár Márton tiszteletét igyekeztek aktuális politikai törekvésekhez igazítani, az Istenbe vetett hitet ez nem ingatta meg.
Napjainkban új köntösben jelenik meg ez a probléma. Szent Márton devóciója nagyon könnyen elüzletiesedhet, hiszen személye körül manapság egyre népszerűbbek a nagy zarándokutak, a hatalmas étkezések, az ünnepi vacsorák. Ezek önmagukban nem elítélendő jelenségek – nemsokára mi is egy finom vacsorát fogunk elfogyasztani –, azonban van egyfajta veszélyük, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Szomorú tapasztalataink vannak a karácsony ünnepének devalválódásával, elüzletiesedésével kapcsolatban. Elkeserítő a kulturális szekularizáció jelenléte társadalmunkban, kétségbeejtő a reklámtáblák felirata: „Vasárnap is nyitva.” Pontosan a lényeg vész el… Mindkét esetben arról van szó, hogy Krisztus születésének ünnepe és az Úr napja kezd feledésbe merülni. Ezek a jelenségek végső soron az Isten Fiának létét kérdőjelezik meg.
Szent Márton ünnepe is nagyon könnyen ebbe az irányba tévedhet, elindulhat a szekularizáció útján. A vallásukat gyakorló keresztények megfékezhetik ezeket a „kulturális áramlatokat”. Krisztus tanítványai képesek megfordítani ezeket a folyamatokat, de nem azzal, hogy valakire ráerőltetik a vallásukat vagy új törvényeket követelnek. Megfordíthatóak ezek a folyamatok azzal, hogy arra bátorítjuk a fiatalokat, a családokat: induljanak el Krisztus útján. Olyan jó lenne, ha egyre többen tudnánk megmutatni a világnak, hogy az Isten titka iránt nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.
A mi életünk normája nem az, amit a szekularizált világ kínál. A mi normáink Krisztus kultúrájából, a keresztény kultúrkörből erednek, amely tovább él Szent Márton és a szegény képében is – Márton és a szegény ikonján.
Az ikon nem csupán egy vallásos műalkotás. Minden igazi ikon az elmélkedés, a személyes imádság gyümölcse. Az ikonfestészet olyan tevékenység, amely összeköti az eget és a földet. Pontosan ebből fakad, hogy a keleti keresztények olyan nagy tisztelettel veszik körül az ikonokat.
Amikor Szent Márton ikonját szemléljük, akkor Szent Márton látogat meg minket. Ezen az ikonon Márton a szegénnyel együtt szemléli az Urat. Mindketten Krisztus dicsőségét tükrözik vissza ránk, földi zarándokokra. Ami az ikonon Mártonban és a koldusban lejátszódik, az több mint amit a szemünkkel látunk vagy elképzelünk. Az ikonon jelen van Krisztus fénye, dicsősége, amely minket is Krisztus élő ikonjává képes átalakítani.
A mai ünnep arra hív minket, hogy igyekezzünk még jobban belépni Krisztusnak és szentjeinek misztériumába, mégpedig imádsággal és csenddel. Ebből a csendből és imádságból fakad majd az a tapasztalat, amely képes átalakítani a jelent és a jövőt.
Minden jelenlévőnek örömteli megújulást kívánok a keresztény testvériségben. A megújulás abból az örömből fakad, hogy figyelünk a föld kicsinyeire, igyekszünk közel lenni hozzájuk. Ezek a kicsinyek nincsenek messze tőlünk. Jelen vannak a plébániákon vagy a plébániák körül. Jelen vannak mindenféle egyházi és világi intézményben. Csak el kell kezdenünk közeledni hozzájuk.
Imádkozzunk, hogy Isten kegyelme kísérjen minket. Világosítsa meg találkozásainkat, hogy jelenléte sokkal jobban látható legyen közöttünk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .