Már négyéves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal, akinek szülei sokat vártak a házasságtól, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. Leendő anyósa, Zsófia ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte. Nemcsak túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták, hanem az is, hogy magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokkal szemben, és házasságukkal meg nem szilárdítja a helyzetét, valószínűleg hazaküldték volna Magyarországra.
A fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát Lajosnak. Kimondhatatlan fájdalmat érzett, amikor férje 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha megsejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett, és meghalt. A hírt alig merték vele közölni, és amikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: „Jaj, Uram, Istenem, most az egész világ meghalt számomra!”
Lajos oltalma nélkül nem folytathatta addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban gyermekeivel együtt elhagyta a várat. Özvegyi javaiból ispotályt rendezett be Marburgban, és a ferences harmadrend szürke ruhájában ott szolgált mint betegápoló. Legkisebb leányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük
1231 novemberében megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta még meglévő holmiját, és vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án halt meg. Már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.
