Egység, közösség és áldás

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

 

Lelkinappal ünnepelték az évfordulót a budapest-újpesti Egek Királynéja Főplébánián. A találkozó mottója ez volt: „A testvéri egység dicsérete” (Zsolt 133,1). Az ünnepi rendezvényen több mint ötven házaspár és négy pap vett részt.
Az elhangzott előadások az egység, a közösség és az áldás témaköréhez kapcsolódtak. A régiót alapító két házaspár tagjai életük példáin keresztül beszéltek a hitükről, a házasságban megélt egységükről, illetve az ezt veszélyeztető külső hatásokról. „Kettőnk egysége létrejön a házasságkötéssel, de igazi mélységében csak az Eucharisztiában élhetjük meg” – hangzott el.
A lelkinap második részében az előadó házaspár és Horváth Zoltán plébános arról beszélt, hogy a közösség megtartó erőt jelent a házasság és a papság szentségének megélésében is. Két fiatal házaspár pedig tanúságot tett arról, hogy életünk megannyi kisebb-nagyobb gondja hogyan alakul át áldássá a Jóisten segítségével.
A nap meglepetése volt a résztvevők számára, hogy az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Erdő Péter bíboros, prímás is.
Beszédében a főpásztor köszöntötte a jelen lévő házaspárokat, és szólt arról, milyen fontos szerepet töltenek be a közösségek az Egyházban. Huszonöt év, egy emberöltőnyi idő sokat jelent egy közösség életében, és ez a kitartás példaértékű lehet a külvilág számára – fogalmazott a bíboros, aki ünnepi áldásában részesítette a jelenlévőket.
A lelkinap hálaadó szentmisével zárult, melyet Horváth Zoltán mutatott be.

Pusztai Gyöngyi és János

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.