Nyelv(em), énekeld a dicső test és drágalátos vér misztériumát, melyet a világ váltságáért ontott a nemes méhnek gyümölcse, a nemzetek Királya.
Szent Tamás ugyanazokkal a szavakkal kezdi himnuszát, amelyekkel Venantius Fortunatus (VI. század) a Crux fidelis kezdetű himnuszának első tematikus versszakában. Nem véletlen ez az egybeesés. Míg az ókori költő a dicsőséges küzdelem csatájáról és a kereszt győzelmi jelvényéről – a világmindenségért feláldozott győztes Megváltóról – énekel, addig az Angyali Doktor a megváltó kereszt és a megtestesülés misztériuma szempontjából vezet be minket az Eucharisztia misztériumába. Jézus Krisztus, a nemzetek Királya feláldoztatott értünk: Jézus keresztáldozata az egyetlen megváltó áldozat. Így az Eucharisztia misztériuma – mint cselekmény (Isten dicsérete) és mint az Úr szentségi jelenléte (az ember maradandó megszentelő eszköze) – valójában az áldozatot bemutató személyében, Jézus Krisztusban azonossági viszonyban van a kereszten végbement megváltó áldozat cselekményével és bemutatójával. Szent Tamás már himnuszának elején pontosan fogalmaz: nem a kenyérről és a borról, hanem a kenyér és a bor színében jelen lévő Testről és Vérről, tehát nem a jelről, hanem a jelzettről énekel, aki az utolsó vacsorán megtörte a kenyeret, és tanítványainak adta, azzal az emberségével együtt, amelyet a megtestesülés misztériumában vett magára. Az Eucharisztia titka ennyiben jelzi Isten megtestesült jelenlétét, Jézus halálának megváltó hatását és mindezek eszkatologikus jellegét. „A kereszt tette alkalmassá Krisztus testét a fogyasztásra, minthogy ez a Szentség Krisztus szenvedésének megjelenítője” (ST IIIa83ad2).
