Fotó: News.va; ANSA
Az evangéliumban Jézust hallgattuk, aki tanítja tanítványait és a galileai tó melletti dombon köréje gyűlt tömeget (Mt 5,1–12). A feltámadt és élő Úr szava nekünk is megmutatja – ma – az utat, amelyen elérhetjük az igazi boldogságot, megmutatja az utat, amely a mennybe vezet. Nehéz megérteni ezt az utat, mert az árral szemben vezet, de az Úr biztosít minket arról, hogy boldog az, aki ezen az úton jár, vagy előbb-utóbb boldoggá válik.
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Kérdezhetjük, hogyan lehetne boldog valaki, aki szívében szegény, akinek egyetlen kincse a mennyek országa. A magyarázat éppen ez: azért, mert olyan szíve van, amely rengeteg világias dolgot levetett magáról, megszabadult azoktól. A mennyek országában épp ilyen személyre várnak!
„Boldogok, akik szomorúak, mert majd vigasztalást találnak.” Hogyan lehetnek boldogok azok, akik sírnak? Az biztos, hogy aki az életben sosem tapasztalt meg szomorúságot, szorongást, fájdalmat, sosem fogja megismerni a vigasztalás erejét. Viszont boldogok lehetnek mindazok, akik képesek elérzékenyülni, képesek átérezni szívükben a fájdalmat, amely jelen van életükben és mások életében. Az ilyenek boldogok lesznek! Mert az Atya gyengéd keze megvigasztalja és megsimogatja őket!
„Boldogok a szelídek.” Mi ellenben milyen sokszor vagyunk türelmetlenek, idegesek, mindig hajlamosak vagyunk panaszkodni! Másokkal szemben rengeteg elvárást támasztunk, de amikor rólunk van szó, felemeljük a hangunkat, mintha mi lennénk a világ urai, pedig igazából mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Gondoljunk csak azokra az anyukákra és apukákra, akik végtelenül türelmesek gyermekeikhez, akik viszont „őrületbe kergetik őket”. Ez az Úr útja: a szelídség és a türelem útja. Jézus ezen az úton járt: amikor kicsi volt, üldöztetést és száműzetést viselt el, felnőttként pedig rágalmakat, cselt, hamis vádakat a bíróság előtt; és mindezt szelíden tűrte. Irántunk való szeretetből viselte el, egészen a keresztig.
„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd kielégítést nyernek.” Igen, akiknek erős igazságérzetük van, és nem csak mások irányában, hanem mindenekelőtt a maguk irányában, az ilyenek kielégítést nyernek, mert készek arra, hogy befogadják a legnagyobb igazságot, amelyet egyedül Isten adhat.
„Boldogok az irgalmasok, mert majd ők is irgalomra lelnek.” Boldogok, akik meg tudnak bocsátani, akik irgalmasok másokhoz, akik nem ítélkeznek minden és mindenki felett, hanem arra törekszenek, hogy mások helyzetébe képzeljék magukat. A bocsánat olyasmi, amire kivétel nélkül mindannyiunknak szüksége van. Ezért ismerjük el a mise elején azt, amik vagyunk: bűnösök. De ez nem üres formula, hanem az igazság megvallása. „Uram, ilyen vagyok, irgalmazz nekem.” És ha képesek vagyunk azt a megbocsátást nyújtani másoknak, amelyet magunknak kérünk, akkor boldogok vagyunk. Miként a Miatyánkban mondjuk: Engedd el adósságainkat, miképpen mi is elengedjük a mi adósainkét.
„Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” Nézzük meg azoknak az arcát, akik konkolyt vetnek mindenütt: vajon boldogok? Azok, akik azt keresik, hogyan csaphatnak be, hogyan használhatnak ki másokat, vajon boldogok? Nem, nem lehetnek boldogok. Azok viszont, akik mindennap türelmesen arra törekszenek, hogy a béke magvait vessék el, akik a béke, a kiengesztelődés munkálói, az ilyenek igen, boldogok, mert valóban a mennyei Atya gyermekei, aki mindig és egyedül békét vet, olyannyira, hogy a Fiát küldte a világba mint a béke magvát az emberiség számára.
Kedves testvéreim, ez az életszentség útja, és egyben a boldogság útja. Ez az az út, amelyen Jézus járt, sőt ő ez az út: aki vele jár, aki rajta keresztül halad, az belép az életbe, az örök életbe. Kérjük az Úrtól azt a kegyelmet, hogy egyszerű és alázatos emberek legyünk; azt a kegyelmet, hogy tudjunk sírni; azt a kegyelmet, hogy szelídek legyünk; azt a kegyelmet, hogy az igazságosságért és a békéért munkálkodjunk; de legfőképpen azt a kegyelmet, hogy engedjük: Isten megbocsásson nekünk, és így irgalmának eszközeivé váljunk.
Így tettek a szentek, akik előttünk jutottak a mennyei hazába. Ők elkísérnek földi zarándokutunkon, és bátorítanak minket, hogy előrehaladjunk. Közbenjárásuk segítsen minket, hogy Jézus útján járjunk, és hogy elnyerjék az örök boldogságot elhunyt testvéreink, akikért ezt a szentmisét felajánljuk. Úgy legyen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont
