Fotó: Lambert Attila
Begipszelt lábú kisfiú ül övvel rögzítve a speciális babakocsiban. Egy tíz év körüli másik forgatja. Egyre gyorsabb a mozgás, a bekötözött lábú gyerek hangosan kacag. Előbb még a fejét a kocsi háttámlájához ütögetve jelezte, hogy nagyon unatkozik, így aztán a csoportterápián részt vevő társa odament hozzá játszani.
A Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai épületében járunk, ahol már karácsonyváró díszbe öltözött a Gyermekrehabilitációs és krónikus osztály, illetve a Pszichoszomatikus részleg közös zsibongója. Az asztalnál néhányan az ebédet várják, a kanapén nagylányok pesztrálnak egy kisbabát. Csak az infúziós kanülök és az orrszondák jelzik, hogy kórházban vagyunk, a hangulat egyébként olyan, mint egy sokgenerációs nagycsaládban. Egyszer csak megszólal a zene, és bevonul a gyógytornászok csapata. Mikulás-napi meglepetéstáncot hoztak a gyerekeknek. A dallam feledteti a végtagok mozgatásával járó fájdalmat, a gyerekek arcán felderül a mosoly, és a zene ütemére ők is táncolni kezdenek.
A kórházban mindenütt jól láthatók a karácsonyvárás nyomai. Nagy kreativitással, tudatosan készülnek az ünnepre. „Azt szeretnénk, ha az ünnepi időszakban az jelenne meg nálunk is, ami a családokban. Legyenek itt is olyan illatok, olyan ízek, mint otthon, és mindenki találjon valamit, ami ismerős számára, ami a szeretteivel együtt töltött karácsonyokra emlékezteti. Ez megnyugtató, kellemes érzést kelt az emberben. Az ünnepi hangulat mindenkit magával ragad, és a gyerekek úgy érezhetik, nem is olyan rossz itt” – mondja Rideg Gyula kórházlelkész. A hétköznapi monotónia megtörése és a mindennapi feladatoknak új színt kölcsönző ünnepvárás sokat segít abban, hogy az ember jobb kedvvel jöjjön be dolgozni – teszi hozzá Sorompóné Fléger Ildikó főnővér, művészetterapeuta.
Karácsony előtt – és különösen karácsonykor – kórházban lenni nagyon nehéz. Az intézmény célja, hogy az ünnepekre mindenkit hazaadjon, de vannak esetek, amikor ez nem lehetséges. Ilyenkor a szülőt és a gyereket egyaránt a kétségbeesés és a düh elegye tölti el. „Évek óta bevett szokás, hogy mi, nővérek bütykölni kezdünk a nagyasztalnál, aztán sorban csatlakoznak hozzánk a gyerekek, a szülők, és ez a szorongással, fájdalommal teli hangulat lassan megváltozik. Az együtt munkálkodás feledteti a betegségtudatot, és csillapítja a gyerekekben az aggodalmat, hogy vajon hazamehetnek-e karácsonyra. Ebben az embereket összekapcsoló légkörben élhetővé válik ez a kényszerű itt-tartózkodás” – fogalmazza meg tapasztalatát Ildikó. Lánya, Anett, aki a kórház szociális munkása, hozzáteszi: „Nálunk alaptézis, hogy a betegeink gyerekek, akiknek az életkoruknak megfelelő igényeik vannak. Ezért, ha nincs igazán veszélyeztető tényező, akkor mindent szabad: játszani, lufit fújni, arcot festeni, »héliumosan« nevetni. Ha kell, ölbe kapjuk a lélegeztetőgépre szoruló nagylányt, és beültetjük kézműveskedni a többiek közé.”
A Bethesdában hisznek abban, hogy a lelki jóllét előbbre viszi a gyógyulást, és meggyőződésük, hogy a betegség orvoslásához nemcsak gyógyszerre van szükség, hanem arra az erőre is, amit egyedül a szeretet képes közvetíteni. „A távolságtartás helyett megengedjük magunknak a szeretetet” – mondja Anett. Bármilyen beavatkozásról legyen is szó, mindent annak rendelnek alá, hogy a gyerekek minél kevesebbet foglalkozzanak az elszenvedett fájdalommal. Játékkal, bohóckodással, beszélgetéssel észrevétlenül kiemelik őket a fájdalom szorításából, ők pedig pontosan érzik, tudják, hogy itt hisznek a gyógyulásukban, és szeretik őket. Ez a bizalom erőt ad nekik. A gyógyítók pedig azt tapasztalják, a gyerekek a lehetetlen helyzetekből is képesek kijönni.
Ez a szemlélet mutatkozik meg a rehabilitációs osztály heti megbeszélésén is, amelyen mi is részt veszünk. A kórháznak ez a részlege foglalkozik a súlyos sérülés, égési baleset, műtét után lábadozó, épülő gyerekekkel, akik hosszú heteket, hónapokat töltenek itt, míg olyan állapotba kerülnek, hogy otthon biztonságosan folytathatják az életüket. Az ebéd utáni elcsendesedés idején a zsibongóban álló asztal körül összegyűlve a team tagjai most Csohány Ágnes főorvos vezetésével áttekintik a betegekkel kapcsolatos teendőket. Itt van a szociális munkás, a pszichológus, a gyógytornász, az ápoló, a logopédus, a kórházpedagógus és a különböző terápiákat végző munkatársak. Rájuk is gondolt a Mikulás, az asztalon az adakozó szeretet bőségtála. Ahogy sorra veszik a betegeket, arra figyelek fel, hogy itt nem csupán műtött lábról, gerinctumorról, szívtranszplantációról esik szó, hanem iskolába járó gyerekekről, munkáját elveszített édesapáról, anyagi gondokkal küzdő családról is. „Kimondtuk, hogy a vállunkra merjük venni a kórházban fekvő gyerekek családjainak szociális problémáit, a családterápiás igényeket, a felmerülő pszichés problémákat” – fogalmazta meg egy korábbi beszélgetésben Velkey György főigazgató. És valóban, a szociális munkás jegyzetel: melyik beteg iskoláját kell felhívni, ki szólítható meg a nagyon drága pulzoximeter beszerzésének támogatására, milyen terápiás segítségre van szüksége a családnak, hogyan biztosítható egy koraszülött otthoni mozgásfejlesztése. A legtöbb esetben a betegek rehabilitációját a hazabocsátás után is nyomon követik a kórházban, és visszavárják őket, ha további kezelés szükséges.
A megbeszélés hosszú, az elhangzó orvosi kifejezések miatt a laikus számára olykor nem is érthető. Ám egyvalami az összes megszólalásból érződik: itt minden a közös cél érdekében történik, ami nem más, mint hogy jobbá tegyék a rájuk bízottak életét. Munkájával itt mindenki erre törekszik.
„Gyógyító közösség vagyunk” – mondta az első találkozásunk alkalmával Németh Sándor klinikai lelkigondozó. Ezt a közösséget építik nagy gonddal, odafigyeléssel immár huszonöt éve, a Bethesda létrejötte óta. A karácsonyi készület pedig ennek az építkezésnek is kitüntetett időszaka.
Az első gyertyagyújtás előtt koszorúkészítő délutánt tartottak, ezzel vette kezdetét az ünnepi eseménysorozat. „Szeretem ezt a karácsonyváró hangulatot. Jó, hogy el tudunk beszélgetni, és megismerhetjük egymás családját is – mondja a koszorúkészítésbe belemerülve Velkey György, aki feleségével és két unokájával jött el erre az alkalomra. Szívesen mesél arról, hogyan készülnek a kórházban a karácsonyra. „Az advent programokban gazdag időszak. A mikulások egymásnak adják a kilincset, a gyerekek pedig átszellemült arccal ülnek az ágyban, és várják, mikor jön a következő. Gyülekezeti, plébániai, iskolai csoportok látogatnak el ilyenkor hozzánk. Ajándékokat hoznak. A cégek, de sokszor magánemberek is év végi lehetőségeik szerint pénzadománnyal is segítenek minket. Minden osztálynak megvan a maga karácsonya, és mindenütt a tartósan ott lévő családok bevonásával ünnepelnek. A kórház közös nagy karácsonyán pedig mindannyian együtt vagyunk, és megéljük az ünnep titkát.”
A koszorúkészítés hagyományát mintegy húsz évvel ezelőtt Ildikó, Sándor és Gyula indították el az intézményben. Az együtt töltött délután ünnepi hangulata egy időben megfakult, elsikkadni látszott a lényeg – mondja Ildikó. Mára azonban átvették a stafétát a gyerekek: Ildikó lánya, Anett és Sándoré, Zsófi. Ők tartják életben a hagyományt, amelybe megújulást hoztak fiatalos lendületükkel. „Fontos, hogy a tradíciót visszavezessük abba a fénypontba, ahol az elődeink tartották. Ami nekünk jó volt a gyerekkorunkban, azt szeretnénk visszahozni az ünnepbe. Már az előkészületben ott az öröm, hogy kibonthatjuk a koszorúra kerülő, nagy gonddal összeválogatott díszeket, és az izgalom is, hogy vajon tetszeni fog-e a többieknek, amit beszereztünk. Gyerekként nagyon szerettük ezt a készülődést. Azt láttuk a szüleink példáján, hogy a munkahely nemcsak a mindennapi feladatok elvégzéséről szól, hanem egy olyan hely, ahol lehet kreatívnak lenni, és ahol jó együtt lenni. Azért tanultam, hogy én is itt dolgozhassak” – mondja a főnővér lánya, Anett, aki először nővérként jött a Bethesdába, majd Gyűszű Katalin oktatásvezető unszolására elvégezte az egyetemet, és a kórház szociális munkása lett.
Az itt dolgozók sokféle módon találkoznak egymással az év során. Kirándulások, lelkinapok, szakmai fórumok, főnővéri elvonulás, istentisztelet – ezek a közösségük építőkövei. Az ápolás terén nincs hierarchikus fontossági sorrend – ezt a tapasztalatot mélyítette el az a sok közös program, amelyek során a munkatársak különböző helyzetekben, sokféle környezetben ismerhetik meg egymást. Ennek a gyógyító közösségnek a Bethesdában a szülők is a részei, hiszen a gyerekek számára az jelenti a legfontosabb motivációt, ha érzik az édesapa, az édesanya közelségét. Az otthon szerető közegébe vágyás karácsony küszöbén minden gyerekben felerősödik. A kórház, akit csak lehet, hazasegít. Ha kell, megtanítják a szülőnek a katétercserét, vagy kölcsönadnak egy sok százezer forintot érő készüléket, mert tudják: a gyereknek legjobb otthon. Akiknek pedig mégis maradniuk kell, azok számára az otthont igyekeznek belopni a kórházba: bejöhet az egész család, és a nővérekkel együtt ülik körül az ünnepi asztalt, erőt merítve a közös reményből, hogy a gyerek jobban lesz, és az örömből, hogy együtt élhetik meg ezt a napot.
Az 1992-ben a Református Egyház fenntartásába került, százhetven ágyas Bethesda Gyermekkórház két telephelyen működik tíz gyógyító és két diagnosztikus osztállyal. A fekvőbetegosztályokon, amelyekhez szakambulanciák is tartoznak, évente közel kilencezer gyermeket gyógyítanak. A járóbeteg-rendeléseket minden évben száznegyven-százötvenezer család keresi fel.
