A Szentlélek – akit a feltámadt Jézus rálehelt az apostolokra, és küldetést adott nekik, hogy folytassák művét – élteti a századokon át a Krisztusban hívők közösségét, az egyházat. Mi valamennyien, akiket megkereszteltek, vízből és Szentlélekből születtünk újjá, és lettünk az Atya gyermekei. A Szentlélek a kegyelemforrás: a szentségek külső jelén keresztül a teremtő és éltető Lélek közvetíti a kegyelmet. Különleges kegyelmeket, karizmákat is adományoz az egyházi szolgálatoknak megfelelően, ahogy Pál magyarázta a korintusiaknak.
A karizmatikus mozgalomhoz csatlakozók különösen is hangsúlyozzák a Léleknek ezt a működését, a rendkívüli kegyelmi adományokat: bölcsesség, tudás, hit, gyógyítás, nyelvek adománya, csodatévő hatalom és prófétálás. Mindezeket tetszése szerint osztja ki a Lélek. A születő egyházban minden bizonnyal mindennap tapasztalták a hívők ezeket az adományokat; egyesek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak e rendkívüli adományoknak – például a nyelveken való beszélésnek -, ezért Pálnak mérsékelnie kellett a túlzókat, az őrült különcködőket. Tudjuk, hogy az apostol a karizmák és a Krisztus Testében betöltött különböző szolgálatok részletezése után a mindennél értékesebb, magasztosabb adományról beszél a szeretethimnuszban (1Kor 13 f.). Ha szeretet nincs bennem, semmit sem használnak a karizmák, csak zengő érc és pengő cimbalom vagyok. Ezért nekünk is, ma is elsősorban a szeretetért kell könyörögnünk, amelyet a Szentlélek áraszt szívünkbe. A Lélek írja az új törvényt – nem kőtáblákra -, hanem a neki megnyíló szívekbe.
A szeretet minden parancs összfoglalata. Mindazok, akik az igét hirdetik, pünkösd alkalmával nagy lelki haszonnal elmélkedhetnek II. János Pál Dominum et vivificantem kezdetű körleveléről: „A Szentlélek az egyház és a világ életében.” E körlevél végkövetkeztetésében a pünkösdi szekvenciával imádkozik a pápa az éltető Lélekhez. „Őreá mint Vigasztalóra, az igazság és a szeretet Lelkére tekint az ember, aki igazságból és szeretetből él, és aki az igazság és a szeretet forrása nélkül nem tud élni. Hozzá fordul az egyház, az emberiség szíve, hogy tőle mindenki számára kérje, kapja és szétossza a szeretetnek azt az ajándékát, mely kiáradt szívünkbe.” A szeretet gyümölcse a béke is, amelyre az emberiség családja, a népek és a világrészek vágyakoznak szorongató reménnyel a harmadik évezred kezdetén. „Mert a béke felé tartó út végeredményben a szereteten át vezet, és arra irányul, hogy megteremtse a szeretet civilizációját.” Az egyház és hívei bizalommal tekintenek a jövőbe, mert hiszik, hogy a szeretet Lelke, aki egyúttal a béke Lelke is, jelen van emberi világunkban, és a neki megnyíló szívek révén „megújítja a föld színét”. Ezért fohászkodjuk: „Veni, Creator Spiritus!” – jöjj, teremtő Lélek! Jöjj, vigasztalónk, közbenjárónk, oltalmazónk! Jöjj, szegények atyja, az ajándékok kiosztója, a szívek világossága, lelkünk drága vendége! Légy velünk küzdelmeinkben, gondjainkban, szenvedéseinkben és örömeinkben, vigasztalj, ha sír a szívünk, és ha kísért a reménytelenség! Jöjj, életadó és teremtő Lélek!
