Fotó: Merényi Zita
Futó Károly szentmisével egybekötött temetése november 13-án, hétfőn 14 órakor lesz a Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett magyarszéki kolostorában (7396 Magyarszék, Kármelita kolostor 1.). A főegyházmegye területén november 18-án, szombaton 18 órakor Roska Péter atya mutat be szentmisét Károly atya lelki üdvéért a budapesti Béke Királynője-kápolnában (VIII. kerület, Tömő utca 31.).
Futó Károly Budapesten született 1925. október 24-én. Esztergomban szentelték pappá 1951. június 17-én. Káplánként szolgált Mórahalmon 1951 és 1960 között, Makó-Újvárosban 1960 és 1962, Budapest-Ferencvárosban 1962 és 1968, Budapesten, a Rózsafüzér Királynéja-plébánián 1968 és 1973, majd Budapest-Terézvárosban 1973 és 1974 között. 1974-től 1996-ig a budapesti Béke Királynője-lelkészségen szolgált lelkészként.
1996 óta volt nyugállományban. 1978-ban érseki tanácsosi címet kapott. A Világi Szeretet Misszionáriusainak országos lelki tanácsadójaként szolgált 2003 óta. 2010. november 27-től volt kanonok.
Lapunk Villanófény rovatában idén áprilisban megjelent gondolataival emlékezünk Futó Károly atyára.
„Lehettem volna sokkal értékesebb ember, de hajlamosak vagyunk a könnyebb utat választani. Nem jeleskedtem az önmegtagadásban, a böjtben, nem hoztam létre nagy dolgokat, nem erőltettem meg magam. Sajnálom, hogy ilyen sok időt kapok a Jóistentől. Megvan bennem a belátás, hogy csak jónak érdemes lenni, mégsem lettem tökéletes, teljesen elkészült valaki.”
„A harmincas évek derekán nyolcan éltünk egy apró lakásban, sok küszködéssel járó szegénységben. Micsoda ajándék, hogy szegénynek születtem! Finom volt a zsíros kenyér. Nyáron mezítláb jártam, hogy vigyázzak a cipőmre, mégsem volt soha semmi bajom.
„Egy lazarista nővér ismertetett meg a hittel, mondta, hogy imádkozzak, és én attól kezdve imádkoztam. Figyelmeztetett, hogy senkit sem szabad bántani, ezt is megtartottam. Olyan magvetés volt ez, amely az egész életemre kihatott.”
Károly atyát 1951-ben szentelték pappá. Állomáshelyein a kommunista hatalom szorításában kellett élnie, és megtalálnia a papi szolgálat lehetséges útját. Futó Károly atya számára az utolsó években ezt a lelkivezetés jelentette. „Nálam senkinek sem kellett sietnie, amíg mondanivalója volt, hallgattam. Ha félbeszakítanék valakit, nem érezné a felszabadulást” – enged bepillantást a lelkivezetés gyakorlatába, amellyel számos pap és szerzetes számára adott útmutatást.
„Szentté kell lennünk!” – ez a papi jelmondatában megfogalmazott életcélja határozta meg egész szolgálatát.
