Az ember és Isten kapcsolata
Fotó: Mészáros Ákos

 

Vaskos aranyszálak sűrű, függőleges szövevénye előtt lebeg az angyal Péreli Zsuzsa egyik monumentális gobelinjén. Hatalmas, túlméretezettnek tűnő szárnyai tartják fenn Isten hírnökét, mögötte sziklafalnak is beillő háttér tornyosul. Az angyal alatt a dimbes-dombos táj elöl sokszínűen, a háttérben pedig kéken pompázik, mintegy megidézve hazánk domborzati viszonyait. Az angyal kezében két alig észrevehető, függőleges szálat tart, az egyik piros, a másik kék. Ez a két szál az, amely összeköti az eget és a földet. Péreli egy másik monumentális alkotása, az Axis Mundi című falikárpitja, amely ugyancsak fém- és aranyfonal felhasználásával készült. Két egymásba fonódó fa, az egyik sötét, a másik világos színekkel, a háttér üde kékje az égboltot jelzi, a kép tetejét pedig aranyfonal borítja, amely a mennyországot jelképezi. Péreli Zsuzsa súlyos, veretes mondanivalókat hordozó alkotásai messze túlmutatnak a hagyományos iparművészet határain. Ezek a falikárpitok nemcsak díszítenek, hanem a végső kérdéseket teszik fel, válaszokat keresnek Isten és az ember kapcsolatára.
A Várkert Bazár Testőrpalotája ismét egy nagyszerű kiállítással örvendeztetett meg bennünket, a művészetek iránt rajongókat. Ég és Föld között, a Biblia a magyar képzőművészetben címmel rendkívül sokoldalú, s bízvást mondhatjuk, grandiózus tárlatot állítottak össze a kurátorok a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából. Eleinte azt hittem, hogy ez a kiállítás kizárólag csak az évfordulóval kapcsolatosan tárja a közönség elé műtárgyait. De amint megnéztem, már az első termekben kiderült számomra, hogy szó sincs erről, a rendezők nagyvonalúan, komplexen kezelték a témát. A múlt és a jelen képzőművészeti alkotásain keresztül a Biblia máig nyúló örökségét és a művészekre ható inspirációs erejét vizsgálták és mutatták be a Várkert Bazár kiállítótermeiben.
„A Biblia az európai kultúrában mindig többet jelentett egy könyvnél. Szellemi értelemben az ókereszténység és a középkor idején a vallásos világkép fundamentumává vált. A reformáció korától erőteljesebb lett a nemzeti identitásban betöltött szerepe, a XIX. századtól az emberiség ősi szellemi hagyatékának tekintették, míg a XX. századtól kezdve egyre inkább az egyén és a hit viszonyának kiindulópontja lett. Tárgyként is szimbolikus jelentőségű: használták ereklyetartóként, egyszerre volt az ördögűzés, valamint a gyógyító ráolvasások eszköze, és mindmáig esküt teszünk rá” – olvashatjuk az első terem falán.
A grafika mint önálló műfaj már Dürer korában létezett, utóbb Rembrandt idejében teljesedett ki. A gyűjtők és a műkereskedők azonban csak sokkal később ismerték fel értékeit. A XIX. századnak kellett eljönnie ahhoz, hogy igazából ráirányuljon a figyelem. Addig a rajz a készülő nagy mű, az olajfestmény vázlatának tekintett előzetes alkotásnak számított csupán. A Várkert Bazár kiállításán Szalay Lajos, a bravúros rajztudású grafikus eredeti tollrajzait csodálhatjuk meg. Tussal és tintával dolgozott, legkedveltebb témái közé tartoztak a mitológiából és főleg a Bibliából vett jelenetek, az áldozat, az elhívatás és a csoda drámai mozzanatai. Szalay mártogatós, vékony, hegyes tollával finom vonalhálók sűrű szövevényével rajzolta tele fehér papírlapjait. A tárlaton látható egy egész seregnyi remek alkotása. A Jákob harca az angyallal kivételesen nem fekete-fehér, hanem akvarellel színezett mestermű az 1950-es évekből. A Szent Péter című rajzán a magabiztosan kukorékoló kakas mellett a tagadásának tudatára ébredt Pétert láthatjuk, amint aggódó tekintettel néz, s mintha a körmét rágná éppen.
A római iskolához tartozó alkotók képei közül több remekműben is gyönyörködhetünk. Az egyik legmeglepőbb, nagyméretű vászon Domanovszky Endre Jairus lányának feltámasztása című festménye, 1929-ből. A kissé teátrális jelenet bizarrnak hat a mai néző számára. A modernitás és egyszerűség jellemezte kép feszültséget hordoz. Krisztus mintha álmából ébresztené fel a meztelen lányt, a körülötte állók együttérző pillantásaitól kísérve.
Hasonló hangvételű alkotás Kontuly Béla Kánai menyegzője és a Keresztelő Szent János prédikációja című képe is. Mindkettő a harmincas évekből való, és a római iskola képviselőire jellemző újklasszicista felfogást mutatja.
A képek között itt-ott szobrok is megbújnak. Bencsik István 2005-ben készült Genezis című fehér márvány faragása már egy egészen más stílust képvisel. Ő a lényegre összpontosít. A teremtő kéz két ujjának körmét láthatjuk csupán, amint belenyomódik a mindenséget szimbolizáló márványfelületbe.
Kondor Bélát a próféták mellett leginkább a keresztre feszítés témája érdekelte és a kiűzetés a paradicsomból. Ez utóbbi címen láthatunk tőle egy olajpasztellel készített leheletfinom grafikát 1963-ból.
A bibliai tárgyú kiállítás egy szobrászművész, Borsos Miklós barna diófapác vagy lavírozott tusrajzaival folytatódik. Borsos leg­alább olyan jó grafikus volt, mint szobrász, ha nem jobb.
A most kiállított rajzai drámaian lényegre törőek. Az Íme az ember című alkotása lenyűgözően ábrázolja a töviskoronás Krisztust egy hatalmas nádszállal és a ráborított palásttal. Megrendítő a meggyötört arcú Megváltó magányossága és kiszolgáltatottsága. Hogy Borsos hívő ember volt, ahhoz nem férhet kétség.
A Tékozló fiú című lavírozott tussal készített műve egészen más, mint a témában már jól ismert ábrázolások. Rembrandt is többször karcolta rézbe az apja házába hazatérő fiút. Borsos ezen a rajzán tovább egyszerűsített: egy teljesen meztelen, meggyötört alakot látunk, aki a földön már csak mászni tud, aki mindenét elvesztette, és nemhogy pénze, de ruhája sincs már, s talán rendesen beszélni sem képes. A sötétbarna háttérből egy ajtót sejthetünk. A hazatérő fiúnak arra talán még van ereje, hogy bekopogtasson a szülői ház kapuján. Ha csak ez az egyetlen kép lenne kiállítva a Várkert Bazár tárlatán, akkor is érdemes lenne eljönni és megnézni.
A kiállításon külön fejezetet érdemel Csernus Tibor művészete. A Kételyek a félhomályban címet adták a kurátorok annak a szekciónak, ahol a mágikus realizmus nagymesterének, Caravaggio e kései utódának képeit kiállították. Csernus Budapesten eredetileg szocreál stílusú képeket festett. Azok is jók voltak. 1964-ben aztán Párizsba távozott, és ott alakult, teljesedett ki sajátos realista stílusa. Képeinek anyagszerűsége, eleinte hiperrealista megfogalmazása, életnagyságú, markáns alakjai könnyen rabul ejtik a nézőt. Festményeinek szuggesztív ereje van, szereplői mai hús-vér emberek a XX. századból és a XXI. század elejéről. Csernus a mába helyezi bibliai témáit. A József elbeszéli álmát című nagy vásznán a kietlen tájban ruhátlan vagy csak kevéssé felöltözött fiatalok figyelik több-kevesebb érdeklődéssel a bibliai Józsefet. Mintha a jelenet napjainkban is megtörténhetett volna. Vagy nézzük az 1992-ben készült Salome című művét, amelyen Keresztelő Szent János fejét Salome egy tálcán tartja teljesen közömbös arccal.
A kiállítás rendezői a tárlat utolsó fejezetében az abszolút kortársakat mutatják be, azt, ahogyan a ma emberei, a kortárs művészek gondolkodnak a Bibliáról. Ennek a szekciónak a Kérdések és válaszok címet adták.
Figyelemre méltó Polgár Botond Lilith című mészkőfaragása (2011). A démoni nő figuráját, Éva állítólagos elődjét, Ádám első feleségét Michelangelo figuráira emlékeztető erővel ábrázolta a fiatal szobrász. Bohus Zoltán üvegművész Átjáró című üvegplasztikája átlátszó és áttetsző anyagával sejtelmesen utal az ember végtelenbe vezető, labirintusokon át induló zarándokútjára.
Még sok mindenről beszámolhatnánk e kiállítás kapcsán. Fejezzük most be ezt az írást annak a tollrajznak a megemlítésével, amely Takács Márton fiatal grafikus Jónás-sorozatából való: a cethal gyomrában ülő Jónás a szájához teszi a kezét, és azon spekulál, vajon mi is történik velünk tulajdonképpen.
A Várkert Bazár Testőrpalotájában ezzel a nagyszerű grafikai anyaggal zárul a rendkívüli kiállítás, amely 2018. január 14-éig látható.