Fotó: Merényi Zita
– A 2013-as köznevelési törvény bevezette az etika kötelező oktatását, amely kiváltható felekezeti hittannal – kezdi előadását Udvardy György. – Azóta minden egyházmegyében csaknem maradéktalanul sikerült megszervezni az iskolai hittanoktatást. A 2016. októberi adatok szerint mintegy 187 ezer gyerek tanul etikát, és 192 ezer katolikus hittant – de a két szám nem adható össze, mert vannak átfedések. Annyi biztos, hogy legalább 260 ezer gyerekkel találkozunk, és nem szűnt meg a fakultatív hittanoktatás állami támogatása sem, mint eredetileg tervezték. Sőt, még növekedett is, a pedagógusbérekhez közelítő összegre.
Az új helyzet a katolikus egyházi szereplők számára egyszerre jelent új terheket és lehetőségeket. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében körülbelül kilencezer, a pécsiben ezerkilencszáz gyermek nincs megkeresztelve azok közül, akiknek a szülei a katolikus hittant választották, vagyis az iskolai hittan sokak számára az első evangéliumhirdetés helye. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy nem az általunk közölt igazságokra vágynak, hanem arra, hogy együtt haladjunk velük, társaik legyünk az élet útján.
A katekézis címzettjei elsősorban a felnőttek, elsődleges színhelye pedig a plébánia. Az első hirdetés célja az iskolában viszont még csupán a Jézus Krisztusban való hit feltételeinek megteremtése lehet, ez még csak az „előszoba”. Vannak olyan, vallásos szülők, akik a hitbeli növekedést akarják vele biztosítani a gyermekük számára, míg mások pusztán kulturális tartalmakként tekintenek a hittan által közvetített ismeretekre – az ő gyermekeik számára a kultúra lelkét kell felmutatniuk a katekétáknak. Mint XVI. Benedek írja Deus caritas est enciklikájában, a keresztény lét kezdete nem egy etikai döntés, hanem egy találkozás. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, ezért tanúskodnunk kell róla. Az iskolai hittanoktatás annak az eszköze, hogy felkeltsük az érdeklődést az élet egzisztenciális elemei iránt. A vallási szimbólumok az élet minden területén jelen vannak, és sokaknak lehetnek vallási élményeik is. Ám a hosszú távú változáshoz vallási tapasztalatokra van szükség, amelyek kimozdítanak bennünket életünk középpontjából.
A szülők jelentős része, noha nem gyakorolja a vallását, kapcsolatot keres velünk az iskolai hittanoktatás választásával, ezért a katekéták kiemelt feladata, hogy meghallgassák, és értelmes kérdések feltételéhez segítsék őket a hit és a tudás viszonyára, a bűnre vonatkozóan. Van, aki biztonságot, és akad, aki konkrét segítséget, mások spirituális erőt, a misztériumok megtapasztalását remélik az egyházakkal való kapcsolatfelvételtől, és életük fontos pontjain egyházi megerősítést keresnek akkor is, ha nem vallásosak. Ez nagy lehetőséget jelent a felekezeti hittanoktatás számára. A tanácstalan mai ember a figyelmünket, a megértésünket igényli, mint az emmauszi tanítványok Jézus gondoskodását.
*
A szünetben Bíró László tábori püspököt kérdezzük. – Idei mottónk az, hogy a család öröm az egész társadalom számára, ami II. János Pál azon szavaira rímel, hogy a család evangélium – mondja. – A legbiztosabb kapocs múlt, jelen és jövő között, de meggyőződésem, hogy inkább a jövőhöz tartozik, hiába fogalmazzák egyesek a sírfeliratát. Isten családra hívta az embert, és ő nem hív olyasmire, ami nem nekünk való.
Ez a konferencia szakmai igényű ugyan, de a spiritualitást sem akarjuk kihagyni belőle. Fontos ugyanis, hogy a katekéták egyszerre legyenek jó szakemberek és apostolok. Mária-kegyhelyen vagyunk, ezért a családjainkat Krisztusnak, a Szentléleknek, Máriának felajánló ima és a szentségimádás is hangsúlyos az ittlétünk során, nemcsak az előadások, a fórumok és a kerekasztal-beszélgetések.
Noha ez már a XXIV. családkongresszus, nagy örömömre nem ürült ki. Szinte családi összetartozás-tudattal vagyunk együtt házaspárok és papok vegyesen. Arról tanakodunk, hogyan tehetnénk a leghatékonyabban a gyermekekért, a családokért. Jézushoz szeretnénk hasonlítani, aki – mint Udvardy György oly érzékletesen elmondta – az emmauszi tanítványokhoz fordul, kérdezi és meghallgatja, megérti őket.
