„Megerősödtem elhivatottságomban”

 

Huszonegy lelkipásztor és három tanúságtevő házaspár részvételével zajlott augusztus 7–10-ig a papoknak tartott MÉCS Napok programja Budapesten. A MÉCS Családközösségek tagjai által két-három évente szervezett lelkigyakorlatra idén is az ország számos pontjáról, valamint a Felvidékről és Délvidékről érkeztek papok és szerzetesek. Többen voltak köztük, akik már részt vettek valamelyik korábbi alkalmon, és szerették volna újra átélni e különleges, testvéri légkörű találkozást.
A lelkigyakorlat során Bíró László püspök több évtizedes tapasztalatból fakadó, bölcs és biztató szavakkal szólt a lelkipásztori hivatásról, majd a paptestvérek és a házaspárok osztották meg a témákhoz kapcsolódó élményeiket. Az elmélkedést segítő kérdésekről kis­csoportokban beszélgettek a résztvevők.
„Imádkozó paptestvéreket láttam, ami óriási ajándék volt. Azt látni, hogy vannak még józan emberek, házaspárok, akik képesek szabadságot kivenni, gyerekeiket otthon hagyni, hogy velünk legyenek, akik imádkoznak értünk, bátorítanak – ez óriási élmény volt.” „Sok választ és megerősítést kaptam.” „Elhivatottságomban erősödtem meg, ez óriási jelentőségű számomra” – fogalmaztak a program végén az atyák.

Forrás és fotó: Ménesi Krisztina/MÉCS

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.