Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus Egyházunk használatban lévő énekeskönyve nem tartalmaz olyan liturgikus szöveget, amelyben Szent István intelmeiről lenne szó. Azt viszont többször is emlegetik az énekek, hogy a vallásosság, a kereszténység, a hit terjesztője és tanítója volt. Ilyen például az ünnepi főének, a tropár szövege: „A Szentháromságban egy élő Isten imádására tanítottad a te magyar népedet.” Tudjuk azonban, hogy fennmaradt az az összefoglaló mű, amellyel fiát, Imre herceget kívánta tanítani. István király fiához írt Intelmei – természetesen – nem liturgikus mű, de vannak benne liturgikus vonatkozások is. A kilencedik fejezet címe például Az imádság megtartása, ezért érdemes áttekinteni, mit is tartalmaz.
Szent királyunk a következőképpen kezdi ezt a fejezetet: „Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka.” S ezzel az első mondattal már előrevetíti azt, amit a „régi királyoktól” fog idézni, Salamont név szerint is megemlítve. Ám előbb még Szent Páltól kap ihletet (1Tessz 5,17) a folytatásra: „A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás.” S tudjuk, az Istennel valló állandó kapcsolat tiszta életet eredményez.
Szent István arra buzdítja tehát fiát, hogy szüntelenül imádkozzon, mert csak így válhat nagy királlyá. S ehhez idézi a régi nagy királyok példáját: „Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: »Küldd le, Uram, a bölcsességet szent egedből, dicsőséged trónjáról, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben minden időben.” Bizton állíthatjuk, hogy nemcsak a herceg, hanem minden keresztény tanulhat ebből. S íme a folytatás a következő idézetben: „Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.”
Majd a szent király ismét nyomatékosítja az imádkozás fontosságát, újra buzdítva a fiát: „Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon.”
A fejezet zárórészében pedig egészen gyakorlati tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy mit kell elkerülni, és mire kell törekedni: „Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.”
A tanítás – rendes esetben – hosszan tartó és folyamatos munka. Szent István is így kívánta tanítani népét, a bizánci szertartású Egyház által lerakott alapokra építkezve. És így kívánta a folyamatos imádságra inteni uralkodásra szánt fiát is. Ma is tanulhatunk tőle.