Tengerészek és gyermekek védelmezője

Fotó: News.va

 

„A szentek ökumenizmusa jó lehetőség az egyházak közötti párbeszédre” – mondta Kurt Koch bíboros július 27-én, Szentpétervárra indulása előtt. Oroszországban több mint két és fél millió hívő fejezte ki tiszteletét Szent Miklós ereklyéje (egyik bordacsontjának egy darabja) előtt. „Hatalmas ökumenikus esemény ez” – hangsúlyozta Koch bíboros a L’Osservatore Romano vatikáni napilapnak, hozzátéve: „Azért nagyon fontos, mert az ereklyék tisztelete segíthet bevonni a híveket a párbeszéd iránti elkötelezettségbe.” A delegációt, amely július 28-án délután visszavitte a dél-olaszországi Bariba a myrai szent püspök ereklyéjét, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke vezette. Koch bíborost elkísérte útján Francesco Cacucci, Bari érseke, Ciro Capotosto, a Szent Miklós-bazilika rektora és a Moszkvai Patriarchátus egy képviselője.
Szent Miklós az egyik legismertebb szent, akit a különböző egyházak és keresztény felekezetek hívei egyaránt elismernek, s a gyengék és az üldözöttek, a fiatal lányok, a tengerészek, valamint a gyermekek védelmezőjeként tisztelnek. Kultusza egyetemes, személye a világ minden táján gazdag népi hagyományok kialakulását indította el. Alakja valódi hidat jelent Kelet és Nyugat között. Hyacinthe ­Destivelle domonkos szerzetes, a vatikáni küldöttség tagja ezzel kapcsolatban kifejtette: „Nagyon szép jelképes értelmet hordoz az, hogy a relikvia átvitelére Ferenc pápa és Kirill pátriárka 2016-os kubai találkozója után került sor, a barátság jeleként, kifejezéseképpen annak, hogy Szent Miklós imájára bízzák a két egyház közeledését.” Ez a párbeszéd az ima és a testvériség hídja.
„A »népi ökumenizmus« egy kiemelkedő pillanatának lehettünk tanúi, hiszen a hívek részéről kilométeres sorokat és többórás várakozást tapasztalhattunk május 21-től egészen július végéig Moszkvában és Szentpéterváron is – nyomatékosította Cacucci érsek.”
A vatikáni küldöttség megbeszélést folytatott Kirill pátriárkával, majd katolikusok és ortodoxok együtt imádkozták el az ortodox könyörgést Szent Miklós ereklyéi előtt. Ezt követően a vatikáni küldöttség visszatért Olaszországba. Útjuk egyenesen a pugliai Bariba vezetett, a Szent Miklós földi maradványait őrző bazilikába. Itt ünnepi körmenetet tartottak, elimádkozták a vesperást, és elhelyezték az ereklyét a szent sírjában. Az eseményen a történelem számára közjegyző készített hivatalos feljegyzést arról, hogy Szent Miklós ereklyéje visszatért Bariba. A relikvia kilencszázharminc év után most először hagyta el a bazilikát.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .