A csend megfelelő alkalmat teremt minderre. Vagy épp a zajos környezet. Nemrég egy nyüzsgő budapesti téren várakoztam, körülöttem rengeteg ember, autók, motorok, villamosok. Gondolatban azonban anyu virágoskertjébe képzeltem magam, ahol nyílik a pünkösdi rózsa, csicseregnek a fecskék, s a távolból harangszó hallatszik. Kegyelmi pillanat volt ez, olyan, ami csak ritkán adatik. Ám ha tudatosan keressük, jó eséllyel minden egyes nap találunk ilyet.
Max Lucado háromszázhatvanöt bibliai üzenetet tartalmazó kötete ebben segít. Már a cím is árulkodó: Kegyelem napról napra. A bevezetőből kiderül, milyen elhatározásokkal indul útnak reggelente a szerző: „nem panaszkodom, hogy túl sokáig kell várakozni, inkább megköszönöm Istennek, hogy ad egy kis időt az imádságra”; „inkább mellőzzenek, mint hogy kérkedjek”; „ma betartom, amit ígérek”; „csak akkor emelem fel a hangom, ha dicsérni akarok”; „az önuralmat választom”; „egyedül a hitem válhat a szenvedélyemmé”… Talán valóban csak elhatározás kérdése, hogy jók, jobbak legyünk. Hiszen ha odafigyelünk a másikra, akkor máris tettünk valamit – nem is keveset –, a figyelem ugyanis ritka erény napjainkban. S nemcsak egymásra nem figyelünk eléggé, a Fönnvalóra sem. Ha viszont naponta kézbe vesszük a világszerte ismert népszerű író kötetét, s szánunk fél órát az aznapi üzenetre és elmélkedésre, netán továbbgondoljuk a leírtakat, közelebb juthatunk lelki békénk megteremtéséhez. Gondolkodhatunk például az üdvösség ruháján, szívünk otthonán, a kereszténység lényegén vagy épp bátorságunk forrásán. Töprenghetünk azon, mennyit érünk, hogyan élhetünk félelem nélkül, mit jelent a büszkeség börtöne, vagy hogy miként szabadítja fel a lelket a megbocsátás.
S fontolóra vehetjük azt is, hogy léteznek olyan hegyek, amelyeket csak Isten tud megmászni. A május 14-i bejegyzésben a szerző világosan elmagyarázza, hogy nincs benne a munkaköri leírásunkban a megváltás feladata. „A mi dolgunk az, hogy segítsünk az embereken, nem az, hogy megmentsük a világot. (…) Nem kell megmásznunk Isten gondoskodásának hegyét sem. Nem vagyunk képesek sem működtetni, sem fenntartani a világot. Nem arra lettünk megalkotva.” Ha a ránk mért feladatokkal megbirkózunk, de legalábbis azokra összpontosítva tevékenykedünk, már nem élünk hiába. Ha akkor is a jót tesszük, amikor más senki, ha becsületesen kiállunk az igazság mellett, akkor közelebb kerülünk a minket körülölelő kegyelemhez. Nem kell megrémülnünk akkor sem, ha összetörik a szívünk, ha a halál elválaszt a szeretteinktől, hiszen mindig is tudtuk, hogy lesznek az életünkben nehézségek. Ne engedjük, hogy áthassa a lelkünket a kétely! „Aki nem fürdött meg teljesen Isten kegyelmében, abban előbb-utóbb gyökeret ver a keserűség. De aki alámerül a kegyelemben, annak az életében kivirágzik és gyümölcsöt terem a megbocsátás.”
(Max Lucado: Kegyelem napról napra. 365 bibliai üzenet. Harmat Kiadó–Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2016)
