A döntésnek köszönhetően 2007 óta a páratlan években Lengyelországban, a páros esztendőkben hazánkban tartják az emléknapot. Idén pedig (különböző vidéki helyszínek mellett) Budapest III. kerülete, Óbuda-Békásmegyer adott otthont a rendezvénynek, amelyen a lengyel és magyar testvértelepülések képviselői is jelen voltak. A gazdag program keretében számos kulturális és történelmi programot, zenés-táncos kikapcsolódást kínáltak az érdeklődőknek. Az óbudai Fő téren felállított színpadon egymást váltották a lengyel és erdélyi népzenei együttesek, lezárásként pedig lengyel néptáncok tanulására is lehetőség nyílt. A nap egyik csúcspontja a Zsigmond Király Egyetemen tartott köztársasági elnöki találkozó volt. Sólyom László hangsúlyozta: „A lengyel- magyar barátság mindig megújul, és mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit.” Arra is kitért, hogy az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek a határon túli kisebbségeik védelmében. Éppen ezért „Lengyelország számíthat a magyar támogatásra, amennyiben az Európai Unió elé viszi a fehéroroszországi lengyel kisebbséget érő jogsértések ügyét.” A lengyel köztársasági elnököt, Lech Kaczynskit képviselő államtitkár, Mariusz Hanzlik pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar-lengyel határ évszázadokon keresztül mindig a béke határa volt. Az ünnepséget követően Sólyom László és lengyel vendége megkoszorúzta az 1940-ben Sztálin parancsára kivégzett katyni vértanúk parkjának emléktábláját. Kiemelkedő esemény volt az Óbudai Társaskörben rendezett tudományos tanácskozás, amelyen az Anjou-kort, vagyis a lengyel-magyar perszonáluniót vették górcső alá. A Csillaghegyi Közösségi Házban levetítették a Karol 2. – A pápa, aki ember maradt című játékfilmet, amely II. János Pál pápa életét dolgozza fel. A vetítést követően a lengyel pápa áldott emlékét beszélgetés keretében idézték fel, amelyen többek között Temesszentandrási Péter csillaghegyi plébános is részt vett. A békásmegyeri közösségi házban pedig irodalmi teadélutánon tekintették át a lengyel-magyar költészeti kapcsolatokat, műfordítók részvételével. Stanislaw Worcell 1849-ben papírra vetett szavaival: „Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, amelyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak.”
