Fotó: Lambert Attila
A „korunk gyermekei” kifejezést általában negatív értelemben, nem éppen dicsérő hangsúllyal szokták használni, most éppen ellenkező előjellel említem. Talán ők korunk igazi gyermekei? Anikó adózási területen dolgozik. „Régóta szerettem volna eljutni egy többnapos lelkigyakorlatra. Most helyben adódott ez. Egyébként a Párbeszéd Házában működő csütörtöki csoportba járok, Bíró László püspök atya vezetésével. Ettől a hétvégétől lelki felfrissülést, új gondolatokat várok, hogy kissé kiszakadjak a hétköznapokból.” Pásztor Csaba szintén budapesti, informatikus: „Minden évben ott voltam Egerszalókon, de idén elmaradt, ezt hirdették meg helyette. Egerszalók lelki feltöltődést nyújt, sajnálom, hogy megszűnik, én azonban nem akartam elszakadni. Lajos atya most ide hívott – hát ide jöttem.”
Lajos atya – Kerényi Lajos piarista szerzetes, a budapesti Szent Kereszt-templom plébánosa – országosan ismert „intézmény”. Nem, helytelen a kifejezés, olyan személyiség ő, akinek gondolatai, lelki kisugárzása sokakat szólít és hív. S jönnek a fiatalok, igen, korunk gyermekei, a maguk vidám könnyedségével és – ez a fontos! – könnyű lélekkel. Szeretik az életet, s csak az tudja igazán szeretni és élvezni, akinek belső szabadsága van. Még akkor is, ha hozza gondjait, nehézségeit, botlásait, bűneit. De hozza, mert tudja, az ember az irgalom középpontjában áll: irgalmat kap, s maga is képes irgalmasnak lenni. Erre emlékeztet a szervezők zöld pólóján a felirat: – Irgalmazz, hogy irgalmat kapj. Ők a Szent Kereszt-plébánia „nagyifi csapatának” és ministránscsapatának tagjai, ahogy mondják.
Péntek délután még éppenhogy megkezdődik a háromnapos „irgalmasság egyetem”, de hat kiscsoport már lelki beszélgetést folytat a kemping füvén, a következő napra előzetesen több mint százan jelentkeztek. S jönnek jelentkezés nélkül is, aki csak hallott róla. Többnyire a fővárosból, de az ország minden részéből, Győrtől Egerig.
Napvédő félsátor árnyékában ifjú hölgy két kisgyermekkel foglalkozik. „Ő a mi gyermekünk – mondja Bihariné Kalászdi Beáta, a másik kicsi a csoportos beszélgetésben részt vevő ismerős családé. Fölváltva vigyáznak rájuk. Beáta szociológus, gépészmérnök férjével együtt a miskolci egyetemen dolgoznak. „Több mint tíz éve rendszeresen jártunk Egerszalókra, s mivel idén elmarad, ez a lehetőség adódott, hogy halljuk Lajos atyát.”
Mi vonzza ide őket? A fiatal anyuka egyszerű mosollyal válaszol: „Az istenkereső közeg, Lajos atya útmutatása, a találkozások hangulata.” Férje éppen Lajos atyával sétál messzebb, a sátrak között. Gyónását végzi. Beáta az elmondottakhoz még egy gondolatot fűz: „Nem igazán van odahaza közösségünk, ezért is fontos nekünk ez a nyári feltöltődés…” Mások is erről beszélnek: közösségben gazdagodik a lélek. Így van ez, ha éppenséggel nem tartoznak is hasonló nemzedékhez.
Peregrinné – így mutatkozik be – arra a kérdésre, mi hozta őt ide, vidám gesztusokkal válaszol: „Édesanyám Máriaradnán imádkozott, én magam Árpád-házi Szent Margit napján születtem, s itt vagyok. Naponta járok szentmisére, védőszentem Szent Rita. Egerszalókra nem szoktam eljutni, itt is öregnek érzem magam” – mutat nevetve a fűben ülő csoportokra, „de amiről ezen a hétvégén beszélünk, gondolkodunk, és amiért imádkozunk, az irgalmasságot igyekszem gyakorolni”. Ötvenhárom éves lányával harmadrendiként csatlakoztak „a krakkói irgalmas rendhez”, ami Fausztina nővér közösségét jelenti, idehaza pedig Katona István püspököt, az irgalmasság-mozgalom (ha lehet így nevezni) lelkivezetőjét követik.
Az irgalmasság ugyanis nem mozgalom. Az irgalmasság cselekvés és befogadás. Irgalommal fordulni mások felé, s magunkat képessé tenni Isten irgalmának befogadására.
Lajos atya – közel kilencvenedik életévéhez – most is hihetetlen frissességgel szervez, vár és beszél. Balján fehér „bokszkesztyűt” visel, kéztörését előző nap gipszelték be. De ő csak mosolyog: „Harmincnegyedik alkalommal került volna sor az egerszalóki ifjúsági találkozóra az idei nyáron. A krakkói katolikus világifjúsági találkozó miatt Ternyák Csaba érsek kérte, idén tekintsünk el tőle. Arra gondoltam, valamit azért tennem kell, hiszen nem mindenki jut el Krakkóba. Százával, ezrével vannak olyanok, akik az évek során ráhangolódtak Egerszalókra, valami kis „kárpótlást” gondoltam számukra az irgalmasság évében.”
A meghívás „az irgalmasság egyetemére” szólt a „Haller kempingbe”. Valószínűleg ez is hívószóvá válik a jövőben, ugyanúgy, mint Egerszalók, ha éppen földrajzilag másutt rendezik is a lelki találkozót.
Lajos atya hónapokkal korábbi élményét idézi: „Életemben időnként előfordulnak megvilágosodások. Lennél szíves, segítenél a világ megváltásában? Számítok rád! – hallottam a hangot. Egyik piarista rendtársam, Holczer József adventi verse megsejtet valamit abból a süllyedésből, amit a Szentírás a világ bűnének, az eredeti bűnnek nevez: értelmünk elhomályosult, akaratunk rosszra hajló lett.”
Majd Lajos atya a Hit és ész kezdetű enciklikát idézi, s így elmélkedik: „Földi túlélésünk kegyetlen küzdelme, ön- és fajfenntartásunk véget nem érő folyamata ezer és ezer torzulást szenved. Sok boldogtalanság forrása ez, hiszen Isten nélkül végül is minden mocsári őrületbe hull. Amint Holczer József írja: „vakult világba vész a cél”. Pedig Alkotónk boldogságra teremtett és hívott minket. Valahol a lélek mélyén, annak ősélményeiben ott a kiirthatatlan vágy a végtelen után, ahol nem kell félni, és ahol nagyon szeretnek minket.”
Csókay András idegsebész orvosi hivatása és a hétköznapi misztika gondolatkörében vall – a személyes tragédia, gyermeke elvesztése fölött érzett kín-keresztútján: „Nem »kiborulnom«, hanem »leborulnom« kell. Bízom Isten irgalmában, aki a mi szenvedéseinket is beépíti Krisztus szenvedésébe, és valódi kincset ajándékoz nekünk.”
Vasárnap délelőtt a záró szentmisét Dobszay Benedek szerzetes, ferences tartományfőnök mutatja be. Előtte azt kérdeztem tőle: mennyire igényli a világ az irgalmat? Értik-e egyáltalán az emberek, mit jelent az irgalom, nem pedig valami avítt, idejétmúlt fogalomra gondolnak? Az erősebb, a sikeresebb, a fent lévő megszánja, megsajnálja a szerencsétlent, a gyöngét.
„Az irgalmasság valósága nem egykönnyen „adható el” a mai világban. Ugyanakkor az emberek egyre jobban érzik, mennyire szükség lenne rá, de a bennünk lévő bosszúvágy, látszólagos igazságvágy és sok más indulat rátelepedik. Aki katolikus, jólneveltségből még csak-csak elfogadja, hogy szükség van a másik iránti irgalomra, de ha kilépünk ebből a körből… már sokkal nehezebb.”
Hogy mennyire fontos az irgalom, az tapasztalja meg igazán, aki olyan helyzetbe kerül, amikor irgalmat remél. Ha elég őszinte magához, belátja, bizony nem érdemel dicséretet, mégis irgalmat tapasztal mások részéről. Ezek kegyelmi pillanatok – mondja a kutató biológus végzettségű ferences szerzetes pap, majd így folytatja: „Az irgalmasságban megjelenik a feltételnélküliség.” Nem ismeri a „ha így… akkor úgy…” kitételt. De vajon mit gondoljunk az isteni irgalmasságról, amikor rosszul megy a sorsunk, betegség, háború sújt, Gulagba zárnak embermilliókat… Hol az irgalmas Isten?
„Könnyű lenne olcsó választ adni erre, de a legvégső érv: hitünk szerint nem csak ez a világ létezik, ugyanakkor Jézus arról is beszél, hogy a mennyek országa már itt, most elkezdődött. Valamiféle előszobában élünk, az irgalom teljességét az ember mégis halála, az átmenet pillanatában fogja átélni.”
Három nap. Papp Miklós görögkatolikus morálteológus a jövő irgalmasságáról beszél. Az irgalom létezésünk jövőbeni potenciálja, fordítom le magamnak, másként: a reményünk. Süveges Gergő újságíró Érzelmek és döntések – irgalom, vagy amit akartok címmel vall.
Magamban rágom, forgatom: mi az iránytűje az irgalmasság gyakorlásának? A fiatal ferences szerzetes szavai visszhangzanak: „Nem aszerint fog megítélni minket a Jóisten, mekkora elveink voltak, hanem hogy amikor lehetőségem volt az irgalomra – konkrét cselekvésre –, hogyan éltem vele.”
Hőség – viharfelhő közeleg. Felnézek. Irgalmasnak lenni – cselekedni, cselekedni!
