A fenyőrigó egyébként kis számban költ és terjeszkedik Magyarország, például a Sajó és a Hernád völgyében, de csapatokban, akár ezres tömegben csak késő ősszel és télen láthatók. Az elsők októberben érkeznek, az utolsók áprilisig maradnak. A gyűrűzések adatai szerint Skandináviából, elsősorban Finnországból érkeznek hozzánk, de jönnek fenyőrigók Oroszország északi tájairól is. Egy, a telelési időben hazánkban megjelölt példányt például később a költőhelyen, Szibériában, négyezer-ötszáz kilométernyire a gyűrűzés helyétől ellenőriztek. A rokon fekete rigóhoz hasonlóan nyáron a fenyőrigók is férgekkel, rovarokkal táplálkoznak, a télen nálunk időző csapatok bogyókkal, gyümölcsökkel élnek. Egyebek mellett kedvelik a galagonya és a berkenye termését, rendszeresen láthatók a borókásokban, a városi utcákon az ostorfák bogyóit szemelgetik. Évente látom őket például a Népligetben, ahol sok ostorfa áll, de a Bajza utcában és másutt is megfigyelhettem nagyobb csapatokat. Először többnyire a koronában talált bogyókat csipdesik le, aztán fokozatosan egyre lejjebb szorulnak. Nagyszerű látványban volt részem február 4-én, amikor egy, talán százötven madarat számláló csapat szinte elborította az egyik népligeti fa alacsony ágait. A lecsüngő vékony ágacskák végén lévő bogyókhoz már nem tudtak odaülni, ezért lebegve, néha fél lábbal kapaszkodva, lógva, szárnyaikkal szaporán verdesve próbálták elérni őket. A nagy hóban szerencsére senki sem járt arra, így hosszú percekig gyönyörködhettem a „sak-sak” hangokkal röpködő, verdeső madarak kavargó látványában. Hasonló jelenetnek voltam szemtanúja a Kiskunságban, ahol az ezüstfákat lepték el a madarak. Amikor nálunk már minden táplálék elfogyott, a fenyőrigók továbbrepülnek dél, délnyugat felé, ahol sajnos ma is vadásznak rájuk. Itt persze nem szabad elhallgatni azt sem, hogy egykor, az 1800-as években és az 1900-as évek elején még nálunk is keresett cikk volt a fenyőrigó – lószőrhurokkal és lépesvesszővel fogták, és a piacon árulták őket. Ma már védettek, de azt hiszem, egyébként sem bántaná őket senki sem. Azok a kis csapatok, amelyek egészen a tavaszi visszavonulásig hazánkban maradnak, kóborolnak és a kertekbe is belátogatnak. Keresik a fán maradt gyümölcsöt, de almagerezdekkel a madárbarátok is etetik őket. Érdemes még megemlíteni, hogy a fenyőrigók, fajtársaik között egyedülállóan, szívesen költenek társasan, kis, tizenöt, húsz párból álló kolóniákban. Veszély esetén egymást is védelmezik. Hevesen támadják a közeledő ragadozót vagy dolmányos varjút, híg ürülékükkel bombázzák őket. Előfordult, hogy azok szárnytollai emiatt annyira összeragadtak, hogy nem tudtak továbbrepülni, a földre kellett ereszkedniük.
