Annak idején rendszerint elítélő hangsúllyal emlegették őket. Sokan az 1956-os forradalom leverése után mentek el, esetleg a várható megtorlások elől, mások származásuk vagy egyéb okok miatt szenvedtek hátrányt, esetleg erőszak áldozatai lettek. Új hazájukban rendszerint kisebb-nagyobb közösségekben éltek és dolgoztak, közben azonban ismételten számot vetettek életükkel, s figyelemmel kísérték az óhazában történteket abban a titkolt vagy szemérmesen megvallott reményben, hogy egyszer talán lehetőségük lesz hazatérni. A honi eseményeket kemény szigorral szemlélő Márai Sándor például a forradalom kitörésének hírére azonnal Európába repült, de már csak menekültekkel beszélhetett. Bizonyára sohasem találkozott például az ’56-os menekült Sulyok Vincével, aki a forradalomban egri főiskolásként vett részt. Jugoszláviába menekült, és egy ottani internálótáborból került Norvégiába, új hazájába, ahol az Oslói Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosaként ment nyugdíjba, miközben egyre-másra jelentette meg versesköteteit és fordításait. Meneküléséről és otthonra találásáról így vallott:
„Hadd kezdjem azzal, hogy bevalljam:
szerfölötten kivételezett a helyzetem, az életem,
ámbár önhibámon kívül kerültem ebbe a helyzetbe
azzal, hogy megint csak önhibámon kívül lettem
lakója és polgára annak az északi országnak,
amelyben 1957 nyarától élek.
Helyzetemet tovább pontosíthatnám azzal,
ha a fentiekhez azt is hozzáfűzném,
hogy ezekre a dramatikus lépésekre
saját szülőföldem állig fegyverben álló
karhatalma kényszerített, amikor
Csőre töltött fegyverekkel s vicsorgó vérebekkel
űzött fél országon át – ki a hazámból.”
Sokan leírhatták volna ugyanezeket a sorokat. Ám legtöbben mégis megtalálták helyüket új környezetükben, s megőrizték szívükben magyarságtudatukat, azokkal az erényekkel, értékekkel gazdagították választott új hazájukat, amelyeket a régiből hoztak magukkal. Küldetést teljesítettek: a meglehetősen lenézett, Európától vasfüggönnyel elzárt magyarság jó hírét keltették. Így tett Tűz Tamás Kanadában, Cs. Szabó László szerte Európában, Horváth Elemér Amerikában, s hosszan lehetne folytatni a sort. Annak idején tanulni vágyó diákok lepték el Európa jelentős egyetemeit, és tudással felvértezve tértek vissza, megalapozni a magyar kultúrát, aztán fordult a helyzet: magyarok mutatták meg tehetségüket, s kezdték visszaperelni a magyarság becsületét.
