Ennek ellenére az író kapott már néhány szép szobrot. Az utókort nem nagyon érdekelte az emigrációba kényszerült magyar keserű véleménye. S ez valahogy rendben is van így. Hiszen az utókor ünnepelni akar. Kicsit törleszt, kicsit emlékezik, kicsit könnyít a maga vagy elődei terhelt lelkiismeretén, ha van neki. Természetesen nehéz, főként ma, írókat, művészeket önmagukban néznünk: műveiket műveikért szeretnünk, vagy nem szeretnünk. Mindenhová begyűrűzik a politika véleményerőszakoló vaksága. De függetlenedni a politikától talán mégsem olyan reménytelen kísérlet.
Van, vagy inkább valahogyan lett nekünk egy Wass Albertünk. Váratlanul robbant a köztudatba, de olyan erővel, hogy akkor az ember nem tudta, most szégyellni való-e, hogy nem ismeri, vagy épp ellenkezőleg. Az erdélyi író könyveit kiadó Kráter ontja Wass Albert regényeit, emberek metrón, vonaton az ő könyveit bújják. Nemzeti ünnepek jobboldali rendezvényein önjelölt előadóművészek harsogják: a kő marad! Miközben a honi irodalomkritika egy része mélyen hallgat, másik része pedig fanyalog.
A legenda és a kultusz pedig egyre terebélyesebb. Legutóbb már azt is lehetett tudni az erdélyi grófról, hogy a 36-os berlini olimpián aranyat nyert lövészetben. Ez természetesen badarság. Ahogy az is, hogy írófejedelem és szellemóriás lett volna. A legendával párhuzamosan fut a nem kevésbé terebélyes antilegenda is, amely szerint Wass Albert: gyilkos, háborús bűnös, nácibarát, és mindezek tetejében teljesen tehetségtelen, kártékony figura. Hogy hol az igazság? Természetesen jelen cikk írója ezt megállapítani teljes joggal nem merné. Wass ártatlansága, illetve bűnössége még nem tisztázott. Irodalmi munkássága és tehetsége pedig inkább egyenetlen, de figyelmen kívül nem hagyható.
Míg e sorok íródnak, Debrecenben késhegyre menő viták dúlnak azon, legyen-e a Medgyessy sétányon (többek között Arany, Móricz, Ady szomszédságában) helye Wass Albert szobrának, vagy sem. Az emlékműállítás hátteréről elég annyit tudni, hogy a Polgári Casino Egyesület kezdeményezte, a városi közgyűlés fideszes többsége pedig jóváhagyta. Az indulatok forrnak. Politika ide vagy oda: Arany, Móricz, Ady szobrai közé kerülni maga az irodalmi kanonizáció. Azt se feledjük, Debrecenben történik mindez, ezért hatványozottan érthető az ellenérv is: hiszen még nincs szobra a sétányon Németh Lászlónak, Jókainak, Kodálynak. A város szülötte, Szabó Magda is várólistán van. Lehet, hogy ma még csakugyan megfontolandó Wass Albert szobrának a felállítása. Bár nem hinném, hogy az illusztris társak kivetnék maguk közül a vehemens grófot. De addig is lenne időnk ismerkedni az életművével. Lenne időnk politikai indulatok nélkül őszintén tetszést és nemtetszést nyilvánítani.
És lenne időnk ízlelgetni az író alábbi sorait: Ügyelj a körülötted lévők köreire! Ha lehet, helyezd el úgy köztük a magadét, hogy mások köreit ne érintsd általa. Az összekoccanó körök nyomán mérges váladék keletkezik, a veszekedés. Könnyen haraggá gyűl, és gyűlöletté fekélyesedik…
