Beer Miklós püspök üdvözölte a zenekart. Üzenetében kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak érte, és általában a papokért. Imádságunk után felállt a zenészcsapat. Bemelegítésként rögtön a lényegre térnek: Te lettél a Bárány, Christus vincit, regnat, imperat. Majd következnek sorra az ismerős és kevésbé ismerős dalok: Isten Lelke áradj rám, Fájó sebemet gyógyítsd. Hófehér ruhás lányok vonulnak be gyertyákkal az Oltáriszentség előtt, letérdelve énekelünk, imádkozunk. A zenekar füstbe húzódva játszik tovább halkan, végül csend lesz. „Jézus nevére hajoljon meg minden térd…” – halljuk az igét a Filippi-levélből. Majd visszatér a zene. A Maradj velünk, leszáll az éj dallamára viszik ki az Oltáriszentséget, majd a miatyánkot énekli felváltva egy-egy zenekartag. Végre hallhatom Gável András és testvére, Gellért énekhangja mellett a női vokált is. Bevallom, nálam ekkor kezdődött el a koncert; a muzsika többszólamú játéka, az a lüktetés, amely Gellért latinos gitárszólóiban vagy épp a kombódobpergésben is fölcsillan. A tizenévesek közt táncolnak elöl nagyobb gyerekeim. A Bízom benned megmozgatja az arénát, a zenészeket. Ebből még kellett volna – gondolom, mikor el akarnak köszönni. Azután a koncert végén, a ráadásban újra a Minden Mindenben szólt.
Fotó: Mészáros Gábor
