Jézusnak és az ő életének minden mozzanata több annál, mint ami látható. Jel a gyermek és jel a jászol, jel a kánai menyegző bor-csodája, és jel a kenyér-csoda. Isten alászálló „minden tudást (gnószisz) meghaladó” (Ef 3,19) szeretetének jele (szémeion). Ki fogja ezeket a jeleket, és ki nem? Nem képes e jelek felfogására, aki csak a „veszendő eledelért” hajt, akinek a jóllakás a mindene, akinek gondolat- és érzésvilága megreked a test kívánságánál, a szem kívánságánál, és az élet kevélységénél, kérkedésénél. Akik teljességgel e mulandókhoz vonzódnak, azok képtelenek az Atya vonzásának engedni, s így számukra nem vonzó, sőt idegen maga Jézus is, aki az Atya vonzásából, szeretetének szerelméből él, akinek ez a vonzás az egész lénye, öröme, ereje, ez készteti a keresztig menő őrült szeretetre. A Jézust elutasító világ gondolkodó világ. De számukra csak az elgondolható, csak az van, az a valóság, amit ebben az önző, beszűkült kívánság-világukban észlelnek. Mindaz, ami ezen túl van, a jelek jelezte világ számukra nincs, idegen, botrányosan elfogadhatatlan és ellenséges. Zárt világ ez. Egymás közt zúgolódnak, lázadnak, szövik gyilkos terveiket (Jn 6,43.52). Nem kérdeznek. A kérdőjelek a mondataik végén nem a kérdést, hanem a gúnyt vannak hivatva jelezni. Nincs szükségük kérdezésre. Biztosak tudatlanságuk tudományosságában. Írástudók. Az önzés és a gőg szkafandere áthatolhatatlan. Garantált, hogy az Atya szeretete s e szeretet vonzása ne érje el és ne forrósítsa át a szívüket. De a szeretet szabadságára teremtett szív ezt meddig bírja? „Amikor tökéletesen megundorodtam magamtól és az élettől is, akkor egy átgyötrődött éjszakán találkoztam Istennel” – jegyezte fel egy látogatójának vallomását Gyökössy Endre.
Ki fogja Jézus jeleit? A messiási örömkiáltás válaszol a kérdésre. „Áldalak téged Atyám, Menny és Föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.” De kik ezek a kicsinyek, kik a gyermekek „akiké a mennyek országa”, a „lélekben szegények”, akiknek minden gazdagság – Isten országa – megadatik? Egyszerűen és egy szóval, a koldusok, a szeretet koldusai, akik már nem erre-arra, hanem a legtöbbre, a szeretetre vágynak. Maga a szeretet tanítja őket. Első leckeként megtanulják azt, amit Szent Ferenc Naphimnusza első versszakában így ír le: „És senki ember nem méltó Téged megnevezni.” A megnevezés szó itt a mentováre, amelynek latin etimológiája: mente hábere – annyit jelent, mint intellektuálisan birtokolni. Nem akarják tehát birtokolni a Szeretet Igazságát, minden tudásuk abból fakad, hogy a Szeretet Igazsága birtokolja, vagyis teszi szabaddá őket (Jn 8,32). „El kell hagyni az ész / partját, szerelembe / merülve értelemért.” (Vasadi Péter: Halhatatlan)
