Valami más is van a rajzon, szerényen megbújva az egyik sarokban: egy kis család, keleties ruhában. Férj, aki szamarat vezet, azon ül a felesége, láthatóan áldott állapotban. Szeretnének átkelni az úton, de csak állnak, arra várva, hátha átengedi őket valaki. Igaz, ez a család nem vásárolni indul. Csak egy barlangot keresnek, ahol meghúzhatnák magukat éjszakára… Arra a bizonyos éjszakára. De elnyomja őket a „karácsonyinak” mondott hangulat, vagy inkább a felgerjedő indulat, amely megváltás helyett pénzváltást keres. Vajon eljutnak-e arra a helyre, ahová minden évben készülnek, ilyenkor, karácsony idején, s ahová minket is szeretnének magukkal vinni? Észre sem vesszük ezt a családot ott az út szélén, mert mi egy másfajta karácsonyra készülünk, lelkiismeretünk esetleges háborgását különböző szeretetakciókban leadott csomagokkal csitítva. Számunkra az advent csupán a bronz-, az ezüst- és az aranyvasárnapot jelenti, a meghosszabbított nyitva tartást, azt az időt, amikor a jó cselekedet az akciós vásárlással egyenértékű.
Ez a fogyasztói társadalom karácsonya. A békés, nyugodt, csendes készülődés, a szeretet ünnepének várása helyett eluralkodik rajtunk a vásárlás láza. Nem melegséget, meghittséget ajándékozunk egymásnak, hanem tárgyakat, lehetőleg minél drágábbakat és minél feleslegesebbeket. Már nem könyvet, társasjátékot – az snassz, az elavult. Inkább playstationt, tabletet, mobilt, hogy használatuk révén még távolabb kerüljenek egymástól a családtagok és általában az emberek. Hogy mindenki SMS-eket és selfie-ket küldözgessen baráti és családi beszélgetések helyett. Facebookozzon a személyes találkozás helyett. És ami a legfőbb: költsön, költsön, költsön, minél több pénzt, mert csak abból lehet lemérni, ki mennyire becsüli a másikat.
A fogyasztási láz már idejekorán kezdetét veszi. November elejétől karácsonyi díszben pompáznak az üzletek, és mindent elnyom a hangszórókból áradó karácsonyi slágerek hangja. A fárasztó zajban nem halljuk, mit üzen nekünk az a bizonyos család és az adventje. A Megváltó születésére gondolni nem jut idő.
Szent II. János Pál pápa gyakran beszélt arról, hogy a környezeti válság alapvetően etikai természetű, és gyökere az értékrend megváltozásában keresendő. Az emberi társadalom, az emberi kapcsolatok válsága együtt jár a környezet értelmetlen pusztításával, a szükségtelen, túlzó fogyasztással.
Végezetül hadd osszam meg az olvasóval egy friss olvasmányélményemet a www.teremtesvedelem. hu idei adventi sorozatából. Jogosan teszik fel a kérdést a honlapon: Vajon megadjuk-e gyerekeinknek, unokáinknak a várakozás és az ünnep meghitt pillanatait, vagy az év végi rohanástól kimerülten csak a kezükbe nyomunk valami „csili-vili” ajándékot, amit még becsomagolni sem volt időnk? Vajon adunk-e szeretteinknek legalább annyi szép élményt, mint amennyi ajándékot?
A karácsony jelentőségének átértékelődése és a környezet állapotának romlása egyazon tőről fakad: mindkettő hétterében az anyagiasság szerepének túlértékelése áll. A fogyasztás túlhajtása nem csupán a Jézus-várás szépségétől fosztja meg az embert, hanem a környezeti értékek szükségtelen pusztulását is okozza. A sok csomagolóanyag hulladékká válik – holott eltehetnénk, és jövőre újra felhasználhatnánk –, s az ünnepi ételek egy része is a kukában végzi. Fogyatkoznak és jelentőségüket vesztik az emberi kapcsolatok, és pusztulnak azok az emberi értékek is, amelyek még tisztelték a teremtést és az abban társörökös embertársakat.
Még nem késő megállni az úton. Engedjük átmenni a Szent Családot!
