A vasárnapnak mint az Úr feltámadásának ünneplése, valamint a pénzkereső munkától való tartózkodásnak, a pihenésnek és a közösséget alkotó szeretet alkalmainak értéke abban áll, hogy Jézus „a hét első napján” (tehát a zsidó szombatot követő napon) feltámadt a halálból, és mi ennek az alapvető hitigazságnak a következményeit éljük meg egy egész napon át. A vasárnap tehát a mennyország valóságát mutatja meg. A vasárnap olyan élmény ugyanis, mintha véget ért volna a földi élet, az Úr jelenlétét ünnepeljük, együtt vagyunk a szeretteinkkel, már nem kell dolgoznunk, mert itt a beteljesedés, aminek van liturgikus „ruházata” is: részt veszünk az Eucharisztia ünneplésében, ahol az áldozással valóságosan megkapjuk ennek az örök életnek a „zálogát”: „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,54).
