Édesapja falusi tetőfedő iparos volt, megbecsült mesterember, aki hívő kereszténynek nevelte mint a tizenegy gyermekét. Eredeti családi nevük, Szapucsek arra utal, hogy legalábbis távoli ősei szlovák anyanyelvűek lehettek. A kisalföldi (mátyusföldi) Deáki községben éltek, az ősi magyar faluban, ahová már Szent István bencéseket telepített. A pannonhalmi apátság másolatban ránk maradt alapítólevele már 1002-ben említi régi nevén: Wag. II. Béla király 1138-as eredeti oklevelében Salaföldként szerepel a település, de 1296-ban már Deákmonostor volt a neve. Már a XII. században volt kápolnája, annak helyén 1228-ban kéttornyú, román stílusú templom épült. A község címerén ez olvasható: Solus Christus spes mea. (Egyedül Krisztus az én reményem.)
Az itteni bencések használatában volt az a XIII. századi latin szertartáskönyv, amely ősi nyelvemlékünket, a Halotti beszédet is tartalmazza. Felfedezője a pozsonyi káptalan levéltárában kutató Pray György jezsuita tudós (1723-1801) volt, ezért nevezik Pray-kódexnek.
1910-ben Deáki 2949 lakosából 2932 magyarnak vallotta magát. György is, a család tizedik, 1884-ben született gyermeke, akinek tehetségére a falu plébánosa figyelt fel. Szülei a pozsonyi katolikus gimnáziumba adták, tanulmányait azonban már pannonhalmi bencés növendékként fejezte be. A szülőfalu magyar történelmi levegője, a család magyar keresztény szelleme, a koronázóváros, Pozsony történelmi emlékei és Pannonhalma magyarsága gazdagította, nevelte Szapucsek György Jusztiniánt, aki csak 1927-ben változtatta nevét Serédire, amikor esztergomi érsekké és Magyarország hercegprímásává nevezte ki XI. Piusz pápa. Eleget tett a korabeli magyar közélet elvárásának, jóllehet maga jól tudhatta, mennyire nem a név, hanem szív és kultúra teszi igazán magyarrá az embert. A nemzetközi hírű egyházjogász, nagy tudású professzor és főpap példátlanul nagy tekintélyét keresztény nemzete, a magyar katolicizmus szolgálatába állította.
