„Útkeresők” Mária nyomában

Az Erdélybe tartó 920 kilométeres távot negyven nap alatt teszik meg a vándorok, akik május 30-ára, a pünkösdi búcsúra érkeznek meg a székelyföldi ferences kegyhelyre.

A Mária Út története azzal kezdődött, hogy Bencsik János, Tatabánya polgármestere 2005-ben elgyalogolt Csíksomlyóra. Ezzel egy időben Budapesten néhányan előálltak egy zarándokútvonal tervével, amely a fővárosból Erdély spirituális központjába vezet. 2006-ban létrejött a Mária Út Egyesület: Bencsik János mellett alapítója volt Szabó Tamás egykori tárca nélküli miniszter, a magyarországi Mária Rádió jelenlegi elnöke is. A társulás célja nem egyetlen útvonal, hanem egy úthálózat kialakítása, amely összekapcsolja a tágabb régió ismertebb Mária-kegyhelyeit.

Első zarándoklatuk 2007 késő nyarán Budapestről tartott Mariazellbe: a szeptember 8-i pápalátogatásra, tavaly pedig „próbaút” indult Csíksomlyóra, amelyet most újabb „próbazarándoklat” követ. Az egyesület tagja, Marosi Csilla szervező elmondta: az „igazi” zarándoklatokra azután kerülhet sor, hogy kiépül, véglegesül az útvonal, elkészülnek az útjelzések és rendelkezésre állnak a megfelelő szálláshelyek is. A Mária Út magyarországi szakasza többé-kevésbé már véglegesnek tekinthető, az erdélyi azonban még pontosításra szorul. Helyi segítők ugyan számos településen vannak, de még nincs olyan önkéntes, aki összefogná a teljes erdélyi útszakaszt.
Az egyesület az önkormányzatokkal, egyházi közösségekkel való kapcsolatfelvételen túl magánszemélyekkel, erdészetekkel is egyeztet, hiszen a jelzések felfestéséhez különböző engedélyekre van szükség.

Az útvonal jelentősebb állomásai: Gödöllő-Máriabesnyő, Gyöngyös, Eger, Tarnaszentmária, Máriapócs, Nagykároly, Tasnád, Szilágysomlyó, Zilah, Szamosújvár, Szászrégen és Szentegyháza.
Természetesen csak kevesen tudnak negyven napot szánni a teljes út bejárására, így mindenki idejéhez és erejéhez mérten kapcsolódhat be a vándorlásba. Az egyesület célja nem is teljesítménytúra indítása volt, hanem az „infrastruktúra” kialakítása egy spirituális vállalkozáshoz. Jelenleg az útjelzők kihelyezésénél, illetve a megbízható zarándokszállások keresésénél tartanak. Ezért még nem tudnak éjszakai hajlékot biztosítani a felkerekedőknek. Akinek viszont van GPS-készüléke, letöltheti az útvonal adatait. Sokéves feladat előtt állnak az egyesület tagjai és az ügyért lelkesedő önkéntes segítők. A Mária Út Egyesület várja azok jelentkezését, akik „érintettként” szívesen csatlakoznának munkájukhoz.

Április 21-én hárman indultak el Budapestről, negyedik társuk Egerszalókon csatlakozott hozzájuk. Menet közben több tucat zarándok kíséri majd őket – legalábbis egy darabon…

(Bővebb információ a www.mariaut.hu honlapon található.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.