Most a vakon született meggyógyításának hosszú történetét: a csodát és annak kivizsgálását, végül a meggyógyított vak hitvallását olvassuk János 9. fejezetéből. Lássuk a végső párbeszédet! „–Hiszel az Emberfiában? – Ki az, Uram? Hinni akarok benne. – Előtted áll, ő az, aki veled beszél. – Hiszek, Uram! – Azért jöttem a világra, hogy ítéletet tartsak; akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, elvakuljanak.”
Kemény beszéd ez! A Mester itt is paradoxonokban beszél. Jézus, Isten irgalmas szeretetének megtestesülése azért jött, hogy életünk legyen, bőségesen legyen. Ő az élet világossága azoknak, akik befogadják irgalmas szeretetét.
De az öntelt farizeusoknak, az élő Isten hívása előtt bezárkózó, saját törvényüket teremtő elvakultaknak ítéletet jelenthet az irgalmas Jézus eljövetele, ha jobban szeretik a sötétséget, mint az élet világosságát. Isten örök szeretettel teremtett, az Atya egyszülött Fiát küldte el, hogy örök életre segítsen bennünket. Jézus üdvözítő, szabadító, gyógyító. Az Atya továbbra is szereti lázadó teremtményét, várva az utolsó ítéletig, Jézus Lelke kegyelmével igyekszik magához szelídíteni őt.
Nem ő ítél el, hanem a szeretetét visszautasító elvakult ember ítéli el önmagát, ha mindvégig kitart a Szeretet-Isten visszautasításában. János Prológusában már összefoglalta egész evangéliuma üzenetét: „Az igaz világosság a világba jött. Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak, akik hisznek őbenne.” Kérjük Jézust: Uram! Add, hogy lássak! Segíts hitetlenségemen!