Indián tavasz

Winnetou történetét a százkét éve, 1912. március 30-án elhunyt német író, vadnyugat-szakértő Karl May örökítette meg. Magyarul olvasható még többek között A Medveölő fia, Az Ezüst-tó kincse, Az inka öröksége, Az olajkirály című regénye – valamennyi igen népszerű volt egykor a fiatalok körében. Az író 1908-ban járt először Észak-Amerikában, de csak Buffalóig jutott. A vadnyugati környezetet közvetlen közelről tehát nem ismerte, ám rendkívül élénk képzeletének és széles körű olvasottságának köszönhetően mégis hitelesen ábrázolta azt.


May alaposan áttanulmányozta a korabeli térképeket, útleírásokat, néprajzi és nyelvészeti írásokat is. Amerikában játszódó könyveiben a nemes lelkű apacs főnök, Winnetou és jó barátja, az író alteregója, Old Shatterhand gyakori szereplő. (Egyes feltételezések szerint a nagy fehér vadász alakját a magyar etnológus, Xantus János ihlette.)

 

Karl May regényei hatalmas sikert arattak Európában, több mint harminc nyelvre lefordították, még latinra, volapükre és eszperantóra is. Az angolszász világban érdekes módon kevésbé ismerik e történeteket. Németországban viszont híven őrzik az író emlékét: Drezda közelében, Radebeulban levő háza ma múzeum. A kiállítás bemutatja Karl May életét, antropológiai gyűjteményét, könyvtárát, és számos indián törzs (dakota, apacs, irokéz, komancs, sosón) jellegzetes viselete is megtekinthető a tárlaton.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.