Ahogy növekedtek életkorban és létszámban, „játékaik” is egyre komolyabbakká váltak. Közös kirándulásokat szerveztek, együtt tanultak, énekeltek és táncoltak, díszítették a templomot, énekkarként szerepeltek a vasárnapi szentmiséken, műsoros estjeikkel pedig nemcsak a katolikusokat, hanem az egész település művelődését szolgálták. Már nem csupán a maguk örömére, hanem sokak épülésére töltötték együtt az idejüket. Szolnoky János a társaságot a néhány évvel azelőtt a szentek sorába emelt Lisieux-i Szent Terézről nevezte el. Ezek az egyszerű fiatalok Szent Teréz „kis útján” járva megérezték a szolgálat felelősségét, amely máig sugárzik a régi fényképekről. Ezt a felelősséget élték meg például akkor is, amikor – a katolikus legényegylettel összefogva – Sík Sándor István király című tragédiáját adták elő 1947-ben, egy tragikus történelmi fordulat előestéjén.
Az előadás után készült tablón a költő mellett ott áll a görög Ilona jelmezében a közösséget vezető és az előadást rendező Pollich Julianna. (A felvétel abban a színházteremben készült, amelyet a katolikus művelődés otthonául még Szolnoky János irányításával a monori legényegylet épített áldozatos munkával.)
A Terézkék számára (mert így emlegették a közösséget) 1949 hozta meg a fordulatot. Ekkor az egyesületek felszámolásával ők is kényszerűen beszüntették működésüket. A tagok szétszóródtak, évtizedekig a kapcsolatot is alig keresték egymással. Lélekben azonban továbbra is együtt maradtak, a közös élményekből táplálkoztak, és személyes életükben mindvégig igyekeztek kitartani a kis úton. Hiszen „Jézus nem annyira a cselekedetek nagyságát nézi, sem a nehézségüket…” Fennállásának tizenhat éve alatt az egyesületnek összesen mintegy százhúsz tagja volt. Már csak kevesen élnek közülük. Ám a megalakulás 80. évfordulójára emlékezve október első szombatján, a monori nagytemplomban sokakért szólt az imádság: a Terézkék egykori áldozatos lelkipásztoraiért (közöttük a kötetnyi költeményt hátrahagyó Csorba Imréért vagy az egyházi elnökként tizenkét éven át mellettük álló Gyovai Jánosért), valamint az élő és már elhunyt tagokért egyaránt.
