Apáczai Csere János (félretéve protestáns–katolikus hitvitáját) így ír 1656-ban: „Az iskola… tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak… Az alsó iskolák népiskolák, melyekben tudniillik leginkább az anyanyelven való olvasást, helyes beszédet és írást tanítják a vallás elemeivel együtt.” Majd Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról… című értekezésében ezt is lejegyzi: „Szüntesd meg az olvasnitudást, írnitudást! Nem találsz akkor sehol egyetlen jó családapát, családanyát, fiút vagy egyéb családtagot… Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy anyanyelvi iskolák nélkül… a kereszténység szükségképpen szabados gondolkodássá és istentagadássá fajul.”
Ravazdon járunk, ebben a szép, rendezett Győr-Sopron-Moson megyei községben. Becsöngetésre érkezünk, az állami általános iskolában a második napon a harmadik osztályosok a negyedik órában éppen hitoktatásra készülnek. Már itt van Hortobágyi Arnold testvér, bencés szerzetes, a falu plébánosa. Öt éve tanít hittant a ravazdi iskolában. „Két éve szenteltek pappá, de a bencés rendben huszonkét éves múltra tekintek vissza. Későn jutottam el oda, hogy a főapát úr fölszenteljen. Mindig erősen élt bennem a szerzetesség iránti vágy, ugyanakkor vágytam a papságra is. Párhuzamosan érlelődött bennem a kettő, de nyilván szükség volt arra, hogy végigjárjam a saját utamat, végigmenjek azon a belső és külső folyamaton, amely elvezetett a mához.”
Hittanár szakos, a pannonhalmi gimnáziumban a tavaszi félévben valláspszichológiát tanít. S még mielőtt belépnénk az osztályterembe, arról beszél, papi és szerzetesi hivatása mellett elkötelezett a lelkigondozás és a mentálhigiéné iránt. „Szerzetes pap vagyok, mentálhigiénés szemléletű pap. S ez hozzásegít a pedagógiában is a váratlan vagy nehéz helyzetek kezeléséhez. Remélem, itteni tanártársaimnak is segítségére tudok lenni, akik Ravazdon is professzionálisan végzik a munkájukat.” Népszerű iskola a ravazdi, a szomszédos falvakból is járnak ide gyerekek (igaz, ma már csak alsó tagozat működik, a fölső osztályok már több éve átkerültek Écsre).
A közoktatási rendszer változásai sok helyütt fölbolydították (jól megkeverve politikai harci kedvvel) az érzelmeket. Arnold testvér érti ezt: „Amikor még nem látja valaki pontosan, mit hoz a jövő, elbizonytalanodik, s nyilván ragaszkodik az addig megszokott gyakorlathoz, ám az új helyzetben ezt több szempontból el kell engedni.”
Az apátságban lakik, miközben négy település plébánosa, s mind a négy helyen gazdag kapcsolata alakult ki a falvak lakóival, fiatalokkal, idősebbekkel, családokkal és házaspárokkal. „Főapátom szándéka szerint a monostori közösségben élek, s ez találkozott az én elképzelésemmel is. Lelkipásztorként közösségépítésre szántam magam, de közösséget csak az a lelkipásztor tud építeni, akinek magának is vannak hasonló tapasztalatai.”
Kezdődik az óra. Mi igazából a következőre vagyunk kíváncsiak, az elsőben az első hittanórára. Még nem is igen értjük, hogyan van ez Ravazdon. A harmadikosok is a tanrendbe illesztve tanulják a hittant?
Jánokiné Horváth Szilvia, a tagintézet vezetője fölvilágosít: „Nálunk a hittanórát már hosszú évek óta órarendbe iktatjuk mind a négy osztályban. Az egyik korábbi igazgató vezette be ezt, s a falu lakossága is igényelte. Az idei évben egyetlen másodikos kisgyermekünk van, aki nem katolikus, ő nem vesz részt a hittanórán, ilyenkor én felügyelek rá, s feladatokat adok neki, hogy minél hasznosabban töltse el az időt.”
Az első osztályosok szülei – a kötelező előírásnak megfelelően – megkapták a tájékoztatást, illetve a kérdőívet, hit- és erkölcstant vagy erkölcstant választanak-e gyermeküknek, „s mindenki a katolikus hittant kérte. Mivel a faluban katolikusok élnek, nem vetődött föl másféle igény.”
Az iskolavezető hozzáteszi: másutt, ahol a többféle hittanórát és az erkölcstanoktatást „kellett összeilleszteni”, bizonyára bonyolultabb a helyzet induláskor. Elismeréssel szól a hitoktatókról. „Arnold testvér és Sághi Éva hozzátartozik a tantestülethez, más programjainkban is részt vesznek, nyáron táborozni viszik a gyerekeket.”
Sághi Éva korábban képesítés nélküli óvónőként dolgozott, majd elvégezte Győrben a hittudományi főiskola hitoktatói szakát. Két gyermeke van, a szomszédos Láziban él családjával. Lakóhelyén, azonkívül Veszprémvarsányban, Ravazdon és az idei évtől Écsen, a felső tagozatban is tanít hittant. A környéken ő vezette be az óvodai hitoktatást.
A harmadikosokat, akik elsőáldozásra készülnek, valamint a nyolcadikosokat, akik bérmálás előtt állnak, Arnold atya, a többi osztályt Éva néni tanítja.
Most talán azt gondolja valaki, tudatosan választottuk ki ezt a „mintahelyet”. Nem, véletlenszerűen indultunk neki, hogy valahol részt vegyünk egy állami általános iskola első osztályában az első hittanórán.
Előtte azonban még a harmadikosok. Négy kislány és kilenc fiú. Arnold testvért jól ismerik a templomból. Előkerül a gitár, s hangulatkeltésként „toljunk egy nótát – így szoktuk mondani”, magyarázza a bencés szerzetes, s máris mosolyogva hangzik az ének: „Jól vigyázz, kicsi lány, mert a te jó Atyád, a mennyből néz le rád.”
Aztán pördülnek a hittankönyv lapjai, „ebből fogunk tanulni”, s a gyerekek izgatottan nézegetik a munkafüzetet: „Ezt majd kiszínezzük.”
A gyerekek nyelvén szólni – anélkül, hogy felborulna a rend, vagy visszaélnének a kisdiákok a közvetlenséggel. S megfogalmazódik, ki miért várta a tanév kezdetét. „Én is készültem a veletek való találkozásra”, s miután egyik-másik fiú „játszani kezd” Arnold testvér öltözetével, a tanár úr „kapcsol”: „Ki próbálja fel a skapulárémat?” Az egyik gyereket beöltözteti, s közben elmagyarázza nekik, mire is való az. Nevet, csodálkozik, érdeklődik az osztály. S amikor megszólal a csengő, a beöltöztetett fiú büszkeséggel a hangjában odaszól a barátjának: „Katolikus voltam…”
Vége az óraközi szünetnek, belépünk az első osztályba. Éva néni előtt négy kislány és nyolc kisfiú a padokban: sok szép ígéret. „Minden héten a keddi napon lesz az óránk.” Az egyik gyerek rávágja: „Tesi után egy jó kis hittan!” (A tesi ugye a testnevelésórát jelenti.) Éva néni közli velük: kétszáznyolcvanhat napig kell iskolába járni a tanév során. „De ebből száz szünet lesz!”
Oldódik a hangulat, a gyerekek – nem pusztán az alkalom és a hely miatt tűnik így – jól neveltek. Már az első órán megtanulnak katolikus módra köszönni: Dicsértessék a Jézus Krisztus. Egyikük így szól: „Isten hozott!” Éva néni szeme fölcsillan: „Ez is nagyon szép!” A fiúcska nyilván otthon hallja az őrizni érdemes köszöntési formát.
Miért vártad az iskolát? – s a kérdésre az „illedelmes”, de fontos és igaz válaszok mellett (megtanulok írni, olvasni, számolni) az egyik kislány felnevet: „Hogy ne kelljen aludni, mint az óvodában.”
Mint ezen alkalommal, később is minden órát gyertyagyújtással kezdenek. Az ismert gyerekdal pörög az ajkukról, de most másféle szöveggel: „Ég a gyertya, ég, egy kis gyertya ég, a szívünkből a szeretet ki ne aludjék.”
„S ha már köszönni tudunk, megtanulunk keresztet vetni is.” A hittanórához – magyarázza Éva néni – hozzátartozik a vasárnapi szentmise. „Hívd apát és anyát is!”
Pillanatok alatt egymást szerető sünicsalád rajzolódik fel a táblára Éva néni keze nyomán. Ha a tüske megszúr valakit, fájdalmat kelt. „Mi nem akarjuk bántani egymást. Nem piszkáljuk a másikat, nem beszélünk bele az órába, nem rendetlenkedünk… Ha netán mégis előfordul ilyesmi, azt fogom mondani nektek: Hé, sünikéim! Vissza a tüskékkel!” – Értik a gyerekek. Azt is, hogy nemcsak a hittanórán, de mindenütt sünicsaládnak kell lenni.
Még néhány szót váltunk Arnold testvérrel. Meggyőződése, hogy ha az új közoktatási rendszer kiépül, ezzel a tankerületek több, elsősorban adminisztratív feladatot és felelősséget vesznek át az iskoláktól, s a tanárok egyre inkább a pedagógiai munkára koncentrálhatnak.
Az iskolát valóban vissza kell állítani annak, amiről már Apáczai is beszélt. S be kell látni: az iskola belső életében rendet kell teremteni, ha egyes pedagógusokat fájdalmasan érint is ez. A liberális burjánzásokat valahogy le kell metszeni, hogy – képletesen szólva – nemesen fejlődjön a növény. Az utóbbi húsz évben mintha szolgáltató intézménnyé vált volna az iskola: úgy diktáltak sokszor a szülők (vagy mások kívülről), ahogyan a piacon alkudozik a vevő. Az oktatás és a nevelés árucikké silányodott. Pedig az iskola más: a társadalom jövő-arca formálódik ott. S ez erkölcs és hittan nélkül torzra formálódna.
Fényképezte: Cser István
