Az ünnepi esemény történelmi gyökere pontosan meghatározható: 335. szeptember 13-án történt a Szent Kereszt megtalálása, majd másnap a felmagasztalása. Az eseményről nemcsak Rufinusz (345–410), hanem Szókratész (380–440) egyháztörténet-író is beszámol. Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona kereste fel, és Makáriosz jeruzsálemi püspök magasztalta fel a legszentebb ereklyénket. Most Szókratész leírását idézzük:
„Ledöntötte az istenszobrot, és amikor kiásta és kitisztította a helyet, három keresztet talált a sírban: egy boldogságosat, melyen Krisztus volt kifeszítve, és két másikat, amelyen a vele együtt megfeszített két gonosztevő halt meg. Velük együtt rábukkant Pilátus táblájára is, amelyen különféle nyelveken felírva hirdette, hogy a zsidók királya a keresztre feszített Krisztus.
Mivel pedig vitatott volt, hogy melyik is az a kereszt, amelyet keres, tovább gyötörte a szomorúság a császár anyját. Nemsokára véget vetett a szomorúságnak a jeruzsálemi püspök, akinek Makáriosz volt a neve, és a hit segítségével megáldotta azt, ami kétséges volt. Jelt kért ugyanis Istentől, és meg is kapta. Ez volt a jel: az egyik ottani asszony, akit már hosszú idő óta betegség gyötört, halálveszélybe került. A püspök intézkedett, hogy hozzák el mindegyik keresztet a haldoklóhoz, mert hitt benne, hogy felgyógyul az asszony, ha megérinti a drága keresztet. Reményében nem is csalódott. Amikor ugyanis rátették azt a két keresztet, ami nem az Úré volt, semmit sem javult a haldokló állapota. Amint viszont rátették a harmadikat, az igazit, rögtön felgyógyult a haldokló, és visszanyerte egészségét. Ily módon találtak tehát rá a keresztfára.
A császár anyja pompás templomot emelt a sír helyén, »Új Jeruzsálem«-nek nevezte el, szemben a régivel és az elhagyottal. A keresztnek egyik darabját, amelyet ezüsttartóba foglaltatott, ott hagyta emlékeztetőül azoknak, akik meg akarják szemlélni, a másik darabját pedig elküldte a császárnak. Ő, amint megkapta, mivel hitte, hogy teljes biztonságban lesz a város, ha ott a keresztet őrzik, elrejtette saját szobrába, amely Konstantinápolyban, az úgynevezett Constantinus-fórumon levő hatalmas bíborszínű oszlopon áll.” Mi pedig ma így ünnepeljük szent ereklyénket: „A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó, és a te szent föltámadásodat dicsőítjük.”
