Az egyház, amíg él és lesz, vagyis az idők végezetéig mindig végezni fogja Jézus liturgiáját (nem egy újat vagy másikat, hanem azt). Krisztus, az örök Főpap mellett (és után) az egyház a liturgia cselekvője, s a maga teljességében az: „A földi liturgiában annak a mennyei liturgiának előízét élvezzük, melyet Jeruzsálemben ünnepelnek, a szent városban, ahová zarándokként tartunk, ahol Krisztus, a szentély és az igazi sátor szolgája ül Isten jobbján; a földi liturgiában az összes mennyei sereggel együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát.” Az egyetlen egyház, a maga égi és földi dimenzióiban, vagyis az angyalok, a már megdicsőült emberek (szentek) és a földön élő és küzdő egyház teljes egységben, hierarchikus módon és tagoltsággal cselekszik e műben. Összefoglalásként elmondhatjuk tehát, hogy a liturgia nem más, mint részvétel egy sajátos szeretetpárbeszédben. A liturgia az Atya és a Fiú közötti szeretet dialógusa a Szentlélekben, valamint Krisztus és az egyház szeretetpárbeszéde a Szentlélekben az Atya dicsőségére és a világ üdvösségéért. E szeretetdialógusban üdvözül az ember – a liturgia tehát a szeretet örök műve.
