Ezért vacsorákat szervezett, amelyekre különböző tanárokat hívott meg, s ennek keretében tudományos és illemtani „továbbképzéseket” tartott számukra. Amikor néhány szegény, alacsony származású tanárt befogadott a házába, átlépte a társadalmi határokat, s ezt a családja nem nézte jó szemmel. Ezért lemondott örökségéről, bérelt egy lakást, és megalapította a Keresztény Iskolatestvérek kongregációt, amely az első olyan férfi tanító rend lett, amelynek tagjai között nem volt mindenki pap.
Abban az időben a szegény gyerekeknek nem sok kilátásuk volt a jövőt illetően. De la Salle János úgy gondolta, az oktatás reményt és szabadságot adhat azoknak is, akik számára e földön „messze a megváltás”. A közösség ingyenes iskolákat hozott létre, ami több okból is nagy ellenállásba ütközött. Egyrészt az iskolatestvéreket támadták, hiszen a laikusok közössége akkoriban ismeretlen rendi életforma volt. Másrészt az ingyenes iskola sem tetszett sokaknak, hiszen még a plébániákhoz tartozó iskolákban is elvárták a szülőktől a hozzájárulást. A támadások ellenére az iskolatestvéreknek sikerült létrehozniuk egy minőségi oktatást nyújtó iskolahálózatot Franciaországban.
De la Salle János tudásuk alapján különböző osztályokba osztotta szét a tanulókat. Tantervet és órarendet vezetett be, csökkentette a gyerekek munkával töltött idejét, egyensúlyt teremtett a hitoktatás és a világi tudományok tanítása között. Szorgalmazta, hogy a mindennapi életben hasznosítható tudást adjanak át a gyerekeknek. A hagyományos iskolák mellett vasárnapi tanfolyamokat szervezett felnőttek számára, valamint létrehozta az első olyan iskolát, amelyben elítéltek tanulhattak.
Halálakor közel húsz oktatási intézményt tartottak fenn az iskolatestvérek.