– Befogadni… hogyan megy ez a gyakorlatban?
– Olyan segítők állnak mellettem, akik maguk is felnőtt megtérők voltak, s most ők kísérik az újonnan érkezőket. A városokban a fölnőttek evangelizációjának a következő útját látom: megtalálni, behívni és befogadni mindazokat, akik keresik az istenkapcsolatot, keresik az egyház közösségét. S egyre többen vannak, ki kell nyújtanunk feléjük a kezünket.
– A felnőttek keresik meg a templomot, vagy a plébánia „kutatja fel” őket?
– Ők keresnek meg minket. S valóban kérdés, hogyan találhatunk rájuk, hiszen mindazokat, akik nincsenek ott a templomban vasárnap, leendő katekumeneknek tekintem.
– Milyen úton jutnak el a felnőtt megtérők a templomig?
– Elsősorban két szentséghez kapcsolódva. A fiatalok egy része a házasság szentségéhez kíván járulni, s legalább az egyik félben fölvetődik a kérdés: milyen legyen majdani családi életük? Máskor előfordul, hogy elkötelezett katolikus fiú vagy lány olyan társsal találkozik, aki addig nem tartozott az egyházhoz. S ő párja mellé áll: keresztény családot szeretne, mindinkább látja ennek szépségét és gazdagságát.
Találkoztam olyan fiatalokkal is, akik közül egyik fél sem volt megkeresztelve, mégis úgy nyilatkoztak, keresztény házasságot szeretnének kötni.
– Melyik a másik szentség, amely közelebb hoz az egyházhoz?
– A keresztség szentsége. Amikor a családok úgy döntenek, megkereszteltetik gyermeküket, de kiderül, hogy a szülők állapota nincs rendezve.
– Az elmondottak alapján a fiatal felnőtt korosztály tagjai válnak elsősorban megtérőkké?
– Nem, ők a jelentkezőknek mintegy a felét alkotják. Az idősebb korosztályok tagjai életük során számos zsákutcát bejártak, s ezek után – halvány emlékeikre hagyatkozva – egyszer csak keresni kezdik az Istennel való élő kapcsolatot.
– Mennyiben más a lelkipásztor viszonya az újonnan megtérőkhöz?
– A katekumenek – mint az egyházi életbe kezdetektől „belenövők” is – személyes törődést igényelnek. Ügyelünk arra, hogy valóban katekumenális, tehát meghívó és befogadó legyen a közösség.
– Mi jelenti a legnagyobb problémát a felnőtteknek a kereszténységgel való találkozásukban, a katolikus hit megélésében?
– Eddig a hitetlen világ tartotta távol őket. Legtöbbjük még nem találkozott olyan emberrel, aki hitelesen beszélt volna neki Istenről, vallásról, egyházról. Érvényes a Szent Páli gondolat: hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse. Fontos tehát, hogy hiteles szavakat halljanak, és hiteles emberek álljanak mellettük. A legnehezebb a megtépázott katolikus egyház hitelességének visszaállítása, a helyes egyházkép kialakítása; hogy valóban közösséget találjanak, s az egyházban ne csak beszéljenek a szeretetről, hanem éljék is meg azt. Hivatal helyett atyai házzal találkozzanak. Nekünk, papoknak igen nagy a felelősségünk ebben. A teológiai kérdéseket ezek után sokkal könnyebben belátják és elfogadják.
– A tömegember nagyon vágyik a közösségre, a bizonytalanság helyett értékszemléletre.
– Ezért fontos, hogy a szentmise, a bibliaóra, a katekumencsoport valóban közösségi szeretettalálkozás legyen. A katekumeneket élő közösség fogadja be, amely később is segíti és megtartja őket. Sok olyan újonnan megtérővel találkozom, akik részt vettek valamilyen hitre vezető kurzuson, de utána elengedték a kezüket. Nem elég bevezetni őket, mert még gyenge, törékeny a hitük.
– Milyen a megoszlás az újonnan megtérők között az iskolázottságot tekintve? S mennyire közelítenek kritikusan akár az egyházhoz, akár a hitbeli kérdésekhez?
– Az iskolai végzettség igen széles skálán mozog. A takarítónőtől a jogászig mindenki megtalálható a csoportokban. Ők hozzák az új szellemet, az új látásmódot az egyházba. Tény, hogy kritikusabbak, határozottabbak, de ez jelenti a friss szemléletet, amely lendületet ad az egyházban. Egy közösség attól válik elevenné, hogy mindig újak jelentkeznek, s ezáltal gyarapszik napról napra.
– Az új megtérőknél nem tapasztalt bizonyos túlzásokat, elégedetlenségeket a közösséggel szemben?
– Ha elég határozott és jó a befogadó közösség, ez föl sem merül. Ha egészséges közösséghez csatlakoznak, mindenki megtalálja a maga helyét, a maga szolgálatát.
