Az Újszövetség világában Krisztus a központ. Ő az, akiben Isten végső és teljes kinyilatkoztatását adja, ő hordozza a teljes igazságot az emberről is. Ő az új Ádám, ő az Izajás próféta könyvének későbbi részeiben megjövendölt engedelmes, Szenvedő Szolga, aki Messiásként megszabadítja a bűnös embereket. (…) Krisztus nem akar a saját törvénye lenni, hanem az Atya akaratát teljesíti. Mindig erre hivatkozik. Ezért olyan megrázó a magatartása, hiszen ő több volt, mint puszta ember. Ahogyan a Filippieknek írt levél mondja: „Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek” (Fil 2,6–9). (…) Ebben az összefüggésben szinte hátborzongató a János-evangélium elbeszélése, amely szerint Pilátus kivezettette a nép elé a töviskoronával, bíborpalástban kigúnyolt Jézust, és rámutatott: „Íme, az ember!” (Jn 19,5) Így jelenik meg Krisztusban az új ember, aki azonosul Isten akaratával. (…)
Minek látjuk ma az embert? A II. vatikáni zsinat egyértelműen tanítja, hogy „az ember test és lélek egysége. Testi mivoltánál fogva magába gyűjti az anyagi világ elemeit, amelyek benne emelkednek fel a legmagasabbra, és általa szólalnak meg, hogy felszabadultan dicsőítsék a Teremtőt”. Az emberi test tehát tiszteletre méltó, benne az egész anyagvilág dicsőíti a Mindenhatót. A test és lélek kettőssége ezért nem a jó és rossz kettősségét jelenti. Ugyanakkor nem önáltatás azt mondani, hogy az ember magasabb rendű az anyagi világnál, több mint a természet vagy a társadalom valamely névtelen alkotórésze. „Benső valójában ugyanis az anyagi mindenség fölé emelkedik (…) Amikor tehát az ember felismeri magában a szellemi és halhatatlan lelket, nem valami csalóka ábrándképpel, merőben a fizikai és a társadalmi körülmények egy termékével hitegeti magát, hanem (…) egy mélységes tárgyi igazságra talál rá”. Az ember értelme révén szárnyalja túl az anyagi világot.
A legújabb idők számtalan elmélete között a Katolikus Egyház Katekizmusa ad eligazítást. Ezt a dokumentumot Boldog II. János Pál pápa apostoli rendelkezéssel hirdette ki. Benne méltán látjuk az Egyház hitének szerves összefoglalását a II. vatikáni zsinat fényében. Ez a katekizmus hangsúlyozza, hogy az Egyház tanítása szerint „minden egyes szellemi lelket Isten közvetlenül teremt”, nem a szülők hozzák létre gyermekük lelkét. De vallja az Egyház azt is, hogy „a lélek halhatatlan; nem vész el, amikor a halálban elválik a testtől, és a végső feltámadásban újra egyesülni fog a testtel”. (…)
