– Valami mégsem hagyta nyugton…
– Az egyetemi évek alatt nem a szaktárgyaim kötöttek le. Diáktársaimmal megalapítottuk a Canticum Kamarakórust, amely rövid idő alatt nemzetközileg is sikeres lett. A hangszerjáték helyett zenélésem igazi terepére találtam. Elhatároztam, hogy a természettudományi kar elvégzése után a Zeneakadémia karvezetés szakára jelentkezem. A budapesti tanulmányok idején már családos ember voltam, hétköznap esténként együtteseket vezettem Szegeden. Bejáró voltam kétszáz kilométerről. Még másodéves koromban hívatott Oberfrank Géza szegedi főzeneigazgató, hogy lenne-e kedvem – a városi ösztöndíjért cserébe – diplomám megszerzése után a színházban karigazgatóként dolgozni. Zeneakadémiai mestereim, Párkai István és Maklári József tudtak várható sorsomról, ezért rendszeresen olyan feladatokat kaptam, amelyek majdani munkámra készítettek fel.
– Mikor kezdődtek a szegedi évek?
– 1988-ban neveztek ki a Szegedi Nemzeti Színház karigazgatójának. Az operák általam vezényelt zongorás próbáinak tapasztalatai alapján hamarosan előadásokat bíztak rám: lent találtam magam a zenekari árokban a Don Pasquale előadásán, ahol a címszerepet a világ legkiválóbb buffobasszusa, Gregor József énekelte. Ugyanakkor a Vaszy Viktor Kórus vezetésével is megbíztak, és kaptam felkéréseket a Szegedi Szimfonikus Zenekartól. Az utóbbi negyedszázadban így telik az életem: operákat dirigálok Mozarttól a kortárs darabokig, rengeteg oratóriumot vezényelek, és nem hiányzik a teljes szimfonikus irodalom sem.
– Számos jeles művésszel találkozhatott eddig is…
– Vezényeltem a magyar énekesek legjavát Gregor Józseftől Rost Andreáig, a külföldiek közül például Montserrat Caballét és José Curát, a kiváló hangszeres művészek közül Ránki Dezsőt, Jandó Jenőt, Bogányi Gergelyt, Perényi Miklóst.
– Az eddigiekből is kiderül: ismeri a zenetörténeti korszakokat.
– A reneszánsz vokálpolifónia terén inkább pályám elején voltam aktív, de a kamarakórusomnak ma is sok felvétele megy a rádióban. Nem vagyok a régizene specialistája, a barokkból inkább oratorikus műveket veszek elő. A bécsi klasszicizmustól indul és kortárs művek ősbemutatójáig tart az a repertoár, amely koncertjeim és operaelőadásaim túlnyomó részét jelenti. Ezen belül kitüntetett szerepe van a magyar zenének. Öt esztendeje egy évadon át a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagya is voltam. Örömmel foglalkoztam Kodály és az őt követő magyar szerzők kórusműveivel.
– Az idei október 23-i hangversenyen Lajtha László-művet vezényelt.
– Lajtha darabjait az évforduló hozta elém: a mester százhúsz éve született. Tíz éve teremtettük meg Szegeden az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó, a fogadalmi templomban rendezett oratórium-hangversenyek hagyományát. A forradalomra sokféleképpen lehet emlékezni: az áldozatok tiszteletére előadhatunk requiemet, a dicsőséges napokra emlékezve megszólalhat Te Deum, világtörténelmi jelentősége alapján hozzákapcsolhatjuk A teremtés vagy a Krisztus-oratórium előadását is. Az említett művek természetesen a mi asszociációinkat jelentik, nem a forradalom hatására keletkeztek. Idén jutottunk el először olyan műhöz, melynek közvetlen inspirációja 1956 felemelő és egyben tragikus élménye. Lajtha László ritkán játszott VII. (forradalmi) szimfóniája a szegedi dómban szólalt meg – Mozart Requiemje mellett – abban a szellemi közegben, amelyben a forradalom emlékét méltón ünnepelhette a másfél ezer fős közönség.
– Amikor Lajtha VII. szimfóniáját először hallottam, ’56 izzón-szomorú napjai diákkoromból idéződtek fel…
– A háromtételes szimfónia különleges darab. Nem programzene, de jól azonosíthatóan festi a forradalmat megelőző elnyomatást, a népfelkelés lelkesültségét, az időlegesen megszerzett szabadság lírai örömét és a leveretés brutalitását. Érdemes a hangszerelést kiemelni: a nagyméretű ütőhangszeres apparátus színes lehetőségeket nyújt a brutális effektusoktól a lélekharang megidézéséig. A szaxofon alkalmazása többféle hangulatot teremt, a két hárfa és a hegedűszóló a lírai részekben kerül előtérbe. Zenei idézetként szerepel a Marseillaise, a darab végén Himnuszunk dallamát agresszív akkordok vágják el.
– Lajtha Lászlónak adósai vagyunk. A hazai médiában is alig hallani a műveiből. A Mise a szorongattatás napjaiban a XX. század egyik legjelesebb oratorikus alkotása.
– A Lajtha-jubileumok évadában, halála ötvenedik évfordulója előtt két héttel elő fogjuk adni. A Szegedi Szimfonikus Zenekart és a Vaszy Viktor Kórust február 2-án Budapesten a Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében dirigálom. Az 1950-ben írt fríg mise, vagyis – mint említette – a Mise a szorongattatás napjaiban (Missa in diebus tribulationis) hazánk történelmének a II. világháborút követő nehéz éveire utal, melyek Lajtha darabjainak utóéletét is meghatározták. Az évfordulók miatti fokozott figyelem révén talán most méltó helyre kerülnek a művek a magyar koncertéletben.
